A Nerazzurri ha ma győz a Chievo ellen, átveheti a vezetést a Serie A-ban, és továbbra is ők lehetnek az egyetlen veretlen csapat a bajnokságban, miután a Napoli pénteken 1-0-s vereséget szenvedett a Juventus ellen.
Sarri megjegyezte, hogy az Inter „más sportágban” játszik, mivel azok után, hogy nem sikerült Európába kvalifikálniuk magukat, hetente csak egy mérkőzésen lépnek pályára.
Spaletti a következőket mondta a sajtótájékoztatón: „Számomra úgy tűnik, hogy ugyanarról a sportról beszélünk… Ha a legjobb négyben végzel, játszhatsz a BL-ben, aztán ott van az Európa Liga, egyébként a szünetekben barátságos mérkőzéseket játszol. A Juve hat Scudettót nyert, és megállás nélkül a pályán vannak. Ha Sarri szeretné kipróbálni a tapasztalatainkat, végezzen a hetedik helyen, és ő is játszhat egy „másik sportágban.” Mi három vagy négy meccset szeretnénk játszani hetente! Sarri gyakran mondja, hogy bárki képes sorozatban két vagy három meccset behúzni, de három vagy négy hónapon keresztül nyerni sokkal nehezebb. Muszáj ott lennünk a két-három csapat között a végelszámolásnál.”
Allegri szerint az Inter és a Napoli számít a bajnoki cím favoritjának, annak ellenére, hogy győztek legutóbb a Stadio San Paolóban.
„A Juventus a legerősebb – ezt elmondtam már a szezon elején is. Ők rendelkeznek a legjobb háttérrel, minőségileg fantasztikus merítési lehetőségeik vannak. Továbbra is eredményesek, még a nehezebbnek tűnő szezonkezdet ellenére is, és a Napoli ellen megmutatták, hogy mire képesek.”