A győztes taktika

Pirlo a Cagliari ellen alkalmazott taktikát részletezte, és nem gondolja, hogy Ronaldo kiállítást érdemelt volna.


A Bianconerinek a Porto elleni fiaskót követően muszáj volt javítania, ez pedig Ronaldo triplájának köszönhetően sikerült is. Szczesny nem tudta lehúzni a rolót, Simeone révén ugyanis a Cagliari szépített a második félidőben, kialakítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

„Úgy álltunk hozzá a meccshez, ahogy egy kudarc után kell.” – mondta a tréner a Sky Sport Italiának.

A mestert a taktikáról is faggatták, ugyanis sokak számára nem volt egyértelmű, hogy 3-5-2-es, vagy 4-4-2-es hadrendben játszik-e a csapat.

„Danilo egy nagyon intelligens játékos, aki bármelyik poszton megállja a helyét. Azért játszott középen, mert úgy gondoltuk, hogy most ott tudja a legjobb teljesítményt nyújtani. Amikor birtokoltuk a labdát, három védőnk volt. Ekkor Cuadrado előrébb ment, Kulusevski pedig beljebb húzódott. Négy védővel védekezünk, de hárommal törünk előre.”

„Az volt a terv, hogy Cuadrado előtt területeket nyissunk, hogy előre mehessen, Kulusevski pedig középre zárjon. Ő többet fog majd ezen a poszton játszani, eddig a sok hiányzó miatt kellett csatárként szerepelnie. Természetes, hogy amikor két igazi csatárunk van, jobban működik a játék.”

A mesterhármasa előtt Ronaldo veszélyes játékért kapott sárga lapot, amikor is túl vehemensen indult a labdáért, és a Cagliari kapusának, Cragnónak az állát találta el. Pirosat érdemelt volna a portugál?

„Szerintem ez egy klasszikus szituáció a futballban. Mindketten a labdáért mentek, és észre sem vették, milyen közel vannak egymáshoz.” – kommentálta az esetet a szakember.

A tripla erőteljes reakció volt a BL búcsú utáni kritikákra.

„A kiesés miatt ő, és mindenki más is ideges volt. A góljaival a pályán válaszolt a kétkedőknek, és ez az, ami igazán számít. A saját eredményeinkkel kell foglalkoznunk, a lehető legtöbb pontot kell megszereznünk, és a végén majd meglátjuk, hogy ez mire is volt elég.”

football-italia

Total
0
Shares
Related Posts