A Juventus történelme

Egy legenda története

Corso Re Umberto, Torinó belvárosának egyik leghíresebb útja. Minden itt, egy padon kezdődött…

Néhány barát, az Angliából importált új játék, a labdarúgás iránti hatalmas vággyal, itt találkozott annál a bizonyos padnál. Egy érdekes ötletük volt: egy sport klubot akartak alapítani. A fiúk a ’Massimo D’Azeglio’ iskolába jártak, amely klasszikus iskola volt. Ezek a fiúk nagyon jó taníttatást kaptak, de közülük a legidősebb is mindössze 17 éves volt. Innen egyenes út vezetett a sport klub nevéhez, a JUVENTUS-hoz, ami latinul fiatalságot jelent. Nem tudták, de 1897. november 1-jén egy legendát alapítottak.

Olaszország legsikeresebb klubja megszületett, szinte teljesen véletlenül. A Klub első elnöke Enrico Canfari volt, a klub első pályája a Piazza d’Armi, míg kezdetben rózsaszínű mezben játszott a csapat. Ilyen mezben kezdte meg szereplését a nemzeti bajnokságban a klub az 1900-as évben. 3 évvel később már a zebraszíneket viselte a Juventus, amely mezek Nottingham-ből érkeztek Torinóba. 5 évvel később a csapat megszerezte az első bajnoki címét, a Genoát és a Milanesét gyűrte le kemény csatában. A klub elnöke, Alfredo Dick nemsokkal azután elhagyta a csapatot, miután az öltözőben problémák merültek fel, illetve különböző panaszok láttak napvilágot. Ő ezután nem állt meg, hanem továbbra is a futballban tevékenykedett, ugyanis megalapította a Torino csapatát, és összegyűjtötte ott a legjobb külföldi játékosokat. Az ezt követő években a Juventus szenvedett, ugyanis nem tudott versenyre kelni a kor két nagy csapatával, a Pro Vercellivel, illetve a Casaléval.

A Bianconeri győzedelmesen tért vissza az I. Világháború után: a kapus Giacone, és a két védő, Novo és Bruna voltak az első Juventus-játékosok, akik bemutatkozhattak az olasz válogatottban. A klub elnöke ebben az időben a szavak és a versek embere, Corradino Corradini volt. Ő volt az, aki a klub himnuszát írta, amelyet az 1960-as évekig használtak. 1923 egy emlékezetes év volt: ekkor mutatkozott be a csapatban Giampiero Combi, aki a valaha volt egyik legnagyobb kapus volt, és nagymértékben hozzájárult a csapat megerősödéséhez. A részvényesek július 24-ei találkozóján Edoardo Agnellit, a FIAT alapítójának fiát választották a klub új elnökének. A klub ekkor a Corso Marsiglia pályán játszott. A lelátó téglából épült, és a nézőszám napról-napra növekedett. A Juventusnak mindene adott volt ahhoz, hogy az olasz labdarúgás csúcsára érjen és hogy megerősítse a csapatot, amelyben olyan játékosok játszottak már ekkor is, mint Combi, Rosetta, Munerati, Bigatto vagy Grabbi, akiket az első professzionális menedzser, a magyar Károly Jenő edzett, de a csapatban játszott ekkor a kitűnő magyar szélső, Hirzer Ferenc is.

Az 1925-1926-os szezonban a Juventus megnyerte története második Scudettóját: a Bologna elleni hatalmas meccset követően (ami rájátszásban dőlt el) az Alba Romát fektetve két vállra a döntőben. De ez még csak a kezdet volt: az 1930 és 1935 közötti időszakban a Juventus 5 Scudettit nyert. Az „5 éves aranykor” legfontosabb szereplői a csapat edzője, Carlo Carcano, valamint az olyan bajnokok, mint Orsi, Caligaris, Monti, Cesarini, Varglien I és II, Bertolini, Ferrari és Borel II voltak. A bajnoki címek mellett a Juventus nagyban hozzájárult a Squadra Azzurra 1934-es világbajnoki győzelméhez is. Az 1930-as évek krónikájához tartozik még a Bianconeri első nemzetközi kupaszereplése is, ugyanis a Juventus szerepelt az Európa Kupában, amely a mai Bajnokok Ligájának felel meg, azonban csak 4 elődöntőt sikerült elérni ebben az időszakban.

A Juventus a II. Világháború után ismét visszatért a győztes útra. 1949-ben Giovanni Agnelli, az 1935-ben egy repülőgép-szerencsétlenségben tragikusan elhunyt Edoardo fia lett a klub elnöke. A klub legnagyobb játékosai ebben az időszakban Carlo Parola, a két dán, John Hansen és Praest, valamint Giampiero Boniperti voltak. Szurkolók ezreinek ujjongása közepette sikerült megnyernie a csapatnak a Scudettót 1950-ben, majd 1952-ben is.

1953-ben Giovanni lemondott az elnöki posztról, ami 2 év elteltével testvérére, Umbertóra szállt. Egy új, sikerekben gazdag időszak vette kezdetét ezzel: kezdődött ez Omar Sivori és John Charles megszerzésével, és a Bianconeri 1958-ban meg is nyerte a Scudettót, ami után a klub feltehette az első csillagot a címere fölé, ami 10 bajnoki cím után illeti meg a csapatokat. A 60-as években három újabb siker következett, az utolsó 1967-ben, már Vittore Catella elnöksége alatt, de a következő évtized még több sikert hozott a Juventus történelmében. Giampiero Boniperti visszavonult, de továbbra is vezette a csapatot, ugyanis 1971-ben a Bianconeri elnöke lett, és ezzel nem volt megállás a Juventusnak.

A Juventus mindent megnyer

A Boniperti-éra rögtön nagy durranással kezdődött, ugyanis a csapat két egymást követő évben (1971-1972, 1972-1973) is megnyerte a bajnokságot. Ez csak az előzetese volt a következő évek Juventus-dominanciájának, amely alatt a Bianconeri 9-szer nyerte meg a Scudettót, sőt, 1977-ben megszületett az első európai kupagyőzelem is az UEFA Kupában, majd 1984-ben a KEK-ben, és legvégül a Bajnokok Ligájában is sikerült győzedelmeskedni.

Ugyanakkor a régóta várt siker Európa legrangosabb kupaküzdelmében szomorúsággal párosult: 1985. május 29-én Brüsszelben történt a Heysel-tragédia. Valami megmagyarázhatatlan történt a mérkőzés előtt, aminek következtében 39 ártatlan ember életét vesztette. A labdarúgás attól a pillanattól fogva már nem volt ugyanaz. A két csapat úgy döntött, hogy lejátsszák a meccset, hogy megpróbálják visszaállítani a rendet, és végül a Juventus nyerte a kupát. Ez egy szomorú siker volt, de a győzelem után a Juventus repülhetett Tokióba a tél folyamán, hogy részt vegyen a Világkupáért kiírt mérkőzésen az Argentinos Juniors ellen, amelyet büntetők után meg is nyert.

1976-ban került a csapat kispadjára a Cusano Milaninóból származó Giovanni Trapattoni, miután az ő elődei, Vycpálek és Carlo Parola egy legyőzhetetlen „motort” hoztak létre Boniperti elnöksége alatt. Először is fiatal olasz játékosokba fektettek: Zoff, Scirea, Tardelli, Cabrini, Causio, Paulo Rossi, Gentile, Furino, Anastasi, Bettega. Aztán, amikor 1980-tól már külföldi játékosokat is lehetett igazolni, megkezdődött a világ legerősebb csapatának a létrehozása. Ennek első példája az ír Liam Brady volt, aki könnyed és eszes játékával diktálta a csapat játékát, valamint fontos gólokat is szerzett. Az ő utolsó gólja Catanzaróban született egy büntetőből, ami több szempontból is különleges volt a Juventus számára: ezen a napon, 1982. május 16-án a csapat megnyerte a Scudettót, ami a 20. volt a klub történetében, ami után felvarrhatták a mezükre a második csillagot.

Kevesebb, mint 2 hónappal később már az összes olasz drukker önfeledten örült, ugyanis a Juventus-játékosok közreműködésével az olasz nemzeti válogatott harmadik alkalommal nyerte meg a Világbajnokságot, ezúttal Madridban. Átfutva a világbajnok csapaton, egyszerűen nem lehet nem észrevenni Trapattoni csapatának tagjait. Zoff, Scirea, Tardelli, Gentile, Cabrini, Rossi voltak a csapat pillérei, akik az olasz köztársaság elnöke, Sandro Pertini előtt emelhették magasba a világbajnoki trófeát. Rossi volt a torna gólkirálya, 7 meccsen 6 gólt szerzett, így teljesen megérdemelten nyerte el az Aranylabdát, Rivera után második olaszként.

A világbajnokság után az olasz bajnokságban felemelték a megengedett külföldiek számát 1-ről 2-re, így érkezhetett a csapathoz a lengyel Zibí Boniek, valamint a francia Michel Platini, aki egy igazi világklasszis volt. Elegánsan, a fejét magasan tartva mozgott, akár 50 méterről is pontosan a csapattársai lábára passzolt, és szinte minden alkalommal feliratkozott a gólszerzők közé. Le Roi volt a gólkirály három egymást követő évben, amely években az Aranylabdát is elnyerte, amivel az egész világot megörvendeztette. Az 1985-ös Világkupán ő lőtte az utolsó, mindent eldöntő tizenegyest, miután az egyik valaha látott legszebb gólt érvénytelenítették még a rendes játékidőben. Ebben a szezonban szerezte meg a Juventus a Boniperti-éra utolsó Scudettóját. Platini ezután még egy szezont játszott, majd edző, menedzser, és végül 2007-ben az UEFA elnöke lett.

Platini visszavonulása egybeesett a csapat újjáalakításával, amely időszak kevésbé volt sikerektől hangos, noha 1990-ben sikerült megnyerni az Olasz Kupát, valamint az UEFA Kupát. Dino Zoff volt a csapat edzője ekkor, akit az egyik legjobb barátja, és egykori csapattársa, Gaetano Scirea segített. De a sors kegyetlenül elbánt ezzel a szoros kapcsolattal: Scirea éppen úton volt Lengyelországba, hogy felmérje a Juventus következő ellenfelét az UEFA Kupában, amikor Gaetano Scirea egy tragikus autóbalesetben életét vesztette. 1989. szeptember 3-át soha nem feledjük.

A világ legerősebb csapata

1990-ben Boniperti átadta az elnöki pozíciót Mr. Vittorio Caissotti di Chisuanónak. 3 évvel később a klub megszerezte harmadik UEFA Kupáját, azonban a bajnokságban ezidőtájt sivár időszaka volt a Juventusnak. Ennek köszönhetően 1994-ben a csapat újjáépítésébe kezdtek: Chiusano maradt a csapat elnöke, de igazgatói pozíciókba került Luciano Moggi, Antonio Giraudo és Roberto Bettega.

Marcello Lippi irányította a csapatot, amelyben új játékosok szerepeltek: Ciro Ferrara a védelemben, Paulo Sousa és Didier Deschamps a középpályán, míg Gianluca Vialli és Roberto Baggio és egy ígéretes fiatal játékos a csatársorban. Eme játékos az előző évben érkezett Torinóba a Padova csapatától, miután megmutatta figyelemre méltó technikáját és erős személyiségét. Ő volt Alessandro Del Piero, aki azóta minden Juventus-rekordot megdöntött. Jött a Scudetto, majd az Olasz Kupa is. Ez a szezon a Parmával való véget nem érő küzdelemről szólt, aminek végén ők az UEFA Kupát emelhették a magasba. Ez egy győztes év volt, azonban tragikus is, mivel 1995. április 25-én Andrea Fortunato egy gyógyíthatatlan betegség következtében életét vesztette.

A Scudetto elnyerése után a Juventus elindulhatott a következő évi Bajnokok Ligájában, ahol a negyeddöntőben a Real Madridot, míg az elődöntőben a Nantes csapatát győzte le a Bianconeri. A döntőre a római Olimpicóban került sor, az ellenfél pedig a címvédő Ajax volt. 1996. május 22-én játszották a mérkőzést, amely 1-1-es döntetlennel zárult, így jöhettek a büntetők, amelyek során a Juve-játékosok az összeset értékesítették, míg Peruzzi kettőt is hárított, így a Juventust Európa legjobb csapatává koronázták!

A következő évben drasztikus változások történtek a keretben. Vialli és Ravanelli távoztak, míg Boksic, Vieri és Amoruso érkeztek. Montero és Zidane is ekkor csatlakozott a klubhoz, hogy megerősítsék a védelmet és a középpályát. A Bianconeri a világ tetejére is felült, miután Del Piero góljával sikerült legyőzni a River Plate csapatát a Világkupa döntőjében. Ebben az évben is sikerült megszerezni a Scudettót, valamint sikerült bejutni a Bajnokok Ligája döntőjébe, azonban ott az egykori Juve-játékosok (Möller és Paulo Sousa) vezette Borussia Dortmund elhalászta a trófeát a Juventus elől. A következő évi BL is hasonló véget ért, ugyanis noha a csapat ismét eljutott a döntőbe, amit Amsterdamban tartottak, ott a Real Madrid legyőzte a Bianconerit. A Scudetto viszont ismét Torinóba került, köszönhetően elsősorban Inzaghi és Del Piero pazar formájának. Azonbana következő szezonban, 1998. november 8-án, Udinében Del Piero súlyos sérülést szenvedett, ami után a csapat visszaesett, így a padon is változás állt be, ugyanis a távozó Lippi helyére Ancelotti érkezett.

Két sikertelen év után 2001-ben, Lippi hazatért Torinóba. A viareggiói menedzser ekkor már nem számíthatott Zidane és Inzaghi játékára, viszont kulcsfontosságú játékosok érkeztek a két távozó után: Buffon, Thuram és Nedved. A bajnokság egészen az utolsó fordulóig kiélezett volt. Az Inter vezetett az utolsó forduló előtt, és Rómában lépett pályára a Lazio ellen, miközben a Juventus Udinébe utazott. Ennek megfelelően a Juve egyből támadólag lépett fel, és már az első negyedórában előnybe került, miközben az Inter hátrányba került, majd kiegyenlített, de végül vereséget szenvedett. A Juventus 26. Scudettója Del Piero és Trezeguet mérhetetlen öröméről, valamint Ronaldo könnyeiről marad emlékezetes. A következő évben ismét a Juventus lett a bajnok, de ez egy szomorú év volt: 2003. január 24-én Avvocato Gianni Agnelli eltávozott az élők sorából, a klub gyászolt. Májusban a Juventus még egy fájdalmas veszteséget könyvelhetett el, ugyanis a manchesteri Bajnokok Ligája döntőjében alulmaradt az AC Milan gárdájával szemben.

2003. július 15-e egy történelmi jelentőségű dátum a klub életében, ugyanis ezen a napon született megegyezés a klub és Torino városának önkormányzata között a Stadio Delle Alpi földjének megvételéről, ahol a majdani új stadiont szándékozott felépíteni a Juventus. Mindeközben az Olasz Szuperkupa mérkőzését az USÁ-ban tartották meg, ahol a Juventus bosszút állt az AC Milanon, elhódítva ezzel a kupát. Ugyanakkor a party nem sokáig tarthatott, mivel a klub elnöke, Vittorio Caissotti di Chiusano életét vesztette. Franzo Grande Stevens, a FIAT elnökhelyettese lett a Juventus elnöke. Ez a szezon nem sikerült túl jól a klub számára, amit csak tovább sújtott Umberto Agnelli halála 2004. május 27-én.

Az újjászületés

A következő szezontól Fabio Capello irányította a csapatot. Új játékosok érkeztek a csapathoz, többek között a brazil Emerson, a svéd Zlatan Ibrahimovic, valamint Fabio Cannavaro. Az európai kupaszereplés nem olyan volt, amilyen elvárható lett volna, viszont Olaszországban a Juve legyőzhetetlen volt, két bajnokságot nyert zsinórban, és rekordokat döntögetett.

Ugyanakkor a 2005-2006-os szezon végefelé a Juventus belekeveredett egy bírósági meghallgatásba, amely néhány lehallgatott telefonbeszélgetés körül zajlott. Az ügy, amely a „Calciopoli” néven híresült el, gyökeres változásokat hozott a klub életében. Giovanni Cobolli-Gigli lett az új elnök, míg Jean-Claude Blanc az új vezérigazgató, míg az edzői feladatokat a klub korábbi játékosa, Didier Deschamps látta el a Serie B-be száműzött, és ott 9 pont mínusszal induló csapatnál. A legnagyobb bajnokok azonban kitartottak a csapat mellett, így Del Piero, Camoranesi és Buffon, akik a berlini világbajnoki győzelem után voltak kénytelenek a Serie B-ben játszani, valamint Trezeguet és Nedved.

2006. december 15-e egy újabb szomorú dátum a klub életében. Beretti csapatából két fiatal, Alessio Ferramosca és Riccardo Neri egy tragikus balesetben életüket vesztették a vinovói Juventus Centerben. A lesújtó szomorúság utáni héten a csapat már kénytelen volt pályára is lépni, és a Bolognát fektette kétvállra, ami döntő fontosságú volt a Serie A-ba való visszatérés felé vezető úton. Ezt a győzelmet a csapat a két fiatal emlékének ajánlotta. Del Piero a szezont a Serie B gólkirályaként zárta, és eközben megdöntötte a klub színeiben szerzett legtöbb gól rekordját is.

A következő szezonban, már Claudio Ranieri irányításával, a csapat a harmadik helyen végzett a bajnokságban, így indulhatott a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A Kapitány, Alessandro Del Piero ismét parádés szezont produkált, és a Serie B gólkirályi címe után a Serie A-ban is megismételte ezt a teljesítményt, ezúttal 21 gólt szerezve a bajnokság során, mindössze 1 góllal többet szerezve, mint Trezeguet. A 2008-2009-es szezon második felében döcögősen ment a szekér, és a Bajnokok Ligája-kvalifikáció is veszélybe került, ezért az utolsó két fordulóra Claudio Ranierit Ciro Ferrara váltotta, és vele sikerült megszerezni a bajnokság második helyét. Később őt véglegesítették is a következő szezonra.

Ebben a szezonban visszatért a csapatba Fabio Cannavaro, valamint érkezett Fabio Grosso, Felipe Melo és Diego. Októberben Cobolli-Gigli lemondott a klub elnöki tisztjéről, helyébe Jean-Claude Blanc lépett. Mindeközben a szezont nagyszerűen kezdő csapatot sérülések hátráltatták, amely befolyásolta a csapat teljesíményét, ennek következtében váltottak a kispadon, ugyanis Alberto Zaccheroni érkezett Ferrara helyére, azonban a szezon végén csak a 7. helyet tudta megszerezni a csapat, ami mindössze az Európa Liga előselejtezőjére volt elég. 2010. Május 19-én viszont fordulóponthoz érkezett a klub, ugyanis Andrea Agnelli lett a klub elnöke, és ezzel egy új időszámítás vette kezdetét a klub történelmében.

Visszatérés a sikerekhez

Andrea Agnelli érkezése széleskörű változásokat hozott magával az egész klubnál. Az elnök a munkát a vezetőség összetételével kezdte. Agnelli Giuseppe Marottát nevezte ki a sportügyekért felelős igazgatónak, illetve vezérigazgatónak. Egy átmeneti szezon után (melyben ismét 7. helyen végzett a csapat, így lemaradt az európai kupaszereplésről) a vezetők a csapat teljes újjáépítésébe fogtak, hogy a klub ismét egy komoly tényező legyen a Serie A-ban. Ennek reményében 2011-ben a kispadra érkezett Antonio Conte, aki 13 nagyon sikeres évet töltött el a Bianconerinél korábban. Az új edző nem vesztegette az idejét, és olyan fontos igazolásokat hajtott végre, mint Lichtsteiner, Vucinic, Vidal, és mindenekelőtt Andrea Pirlo.

A lenyűgöző igazolások ellenére még mindig a címvédő Milant tartották a bajnokság legnagyobb esélyesének. Azonban valami megváltozott, mivel az új, 41000 fő befogadására alkalmas Juventus Stadion által feltüzelt Bianconeri komoly kihívóvá lépett elő.

Aztán ott van maga a játék. Conte azonnal egy olyan játékot honosított meg a csapatnál, mely támadószellemű és még az eredményeket is szállítja. A Juventust nem lehetett megállítani a szezon során, aminek egy veretlenül megnyert bajnoki cím lett a vége! Így nagyszerű lehetősége nyílt a klublegendának, Alessandro Del Pierónak elköszönnie a saját szurkolóitól, akik előtt emelte magasba a 30. Scudettóért járó trófeát!

A szezon során megnyitotta kapuit a J-Museum, egy interaktív épület, mely a klub illusztris, 115 éves múltja előtt tiszteleg. A szurkolóknak a múzeumban lehetősége nyílik átélni a régi nagy meccseket, illetve bepillanthatnak az izgalmas jövőképbe is. Abba a jövőképbe, mely még az eddiginél is ragyogóbbnak tűnik, mivel a klub saját belső oktatási rendszert vezetett be, aminek köszönhetően a fiatal futballistapalánték Vinovóban tanulhatnak és futballozhatnak.

Conte első évében a csapat bejutott az Olasz Kupa római fináléjába, azonban ott 2-0-ás vereséget szenvedett az elszánt Napolitól. Ugyanakkor nem kellett sokáig várnia a bosszúra a csapatnak, ugyanis röpke 2 hónap elteltével az Olasz Szuperkupa döntőjében ismét a két csapat találkozott, és itt – hosszabbítás után – 4-2-es Bianconeri-győzelem született.

Ennek a győzelemnek hála a Bianconeri optimistán kezdte az új szezont, amiben egyértelműen a bajnoki címvédés volt az elsődleges cél, illetve a Bajnokok Ligájában való minél jobb szereplés. A csapat Conte röhejes, 4 hónapos eltiltása ellenére végig vezetve, magabiztosan nyerte meg a 31. Scudettóját, kétséget sem hagyva afelől, hogy most a Juventus a legjobb olasz csapat.

Az Olasz Kupában a Lazio elleni elődöntő jelentette a végső állomást, azonban a Bajnokok Ligája már sokkal több örömet okozott a szurkolóknak. A csapat az egyik legerősebb csoportot megnyerve (többek között a címvédő Chelsea-t kiejtve) jutott tovább, majd végül a negyeddöntőben a végső győztes Bayern München állította meg a Bianconerit.

Kényelmesen böngészheted oldalunkat bármilyen böngészőn, platformon és felbontáson!

© 2012-2017

created by

Vélac