Scudetto történelem

Scudetto történelem

Minden egyes szezon után, amely csapat első helyen végez az olasz Serie A-ban, megnyeri a Scudettót, azt a szimbólumot, amelyet 1924-ben mutattak be, és amelyet a következő évtől kezdődően a mindig aktuális bajnokcsapat visel a mezén. Az 1960-61-es szezontól kezdve az olasz bajnok már az Olasz Bajnoki Trófeát is megkapta, továbbá a BEK-ben/BL-ben is elindulhatott.

1. Scudetto 1905

Az első mágikus év a Bianconeri történetében, amelyben a Notts County-tól kapott új színű mezeket viselte a csapat. A festő Durante volt a kapus. A védők Armano és Mazzia, a középpályások Walty, Goccione és Diment, míg a támadók Barberis, Varetti, Forlano, Squire és Donna voltak. Miután a piemonti fordulót megnyerte a Juventus, a Milanese ellen kétszer győzött, majd a címvédő Genoa ellen két döntetlent játszott, akik a Milanese elleni visszavágón mindössze döntetlent játszottak, így a Juventus megnyerte első Scudettóját a liguriai csapat előtt. A mezen ezt követően nem volt bajnoki szimbólum, így a szövetség egy tálat adott a csapatnak. A klub elnöke a svájci Alfred Dick volt, aki egyszemélyben a szponzor is volt. A keret erős volt, köszönhetően az elnök úr textilüzemében dolgozó és a csapatban játszó külföldieknek.

A győztes csapat:

Durante, Mazzia, Diment, Goccione, Walty, Armano, Nino, Barberis, Donna, Forlano, Varetti, Squair.

Edző: Armano

2. Scudetto 1926

A Juventusnak egy nagyszerű elnöke volt ebben az időszakban Edoardo Agnelli személyében, valamint egy komplett stadionja a Corso Marsiglián. Az 1925-26-os szezonban az utolsó darabok is a helyükre kerültek, vagyis összejött egy erős keret Torinóban. Először is, az edző. Ő az 1910-es évek magyar csapatának volt a középső középpályása. Fekete szakálla, és kopasz feje unikumnak számított. Károly Jenőt mind a futballtársadalom, mind a nyilvánosság elismerte. De egy másik magyar volt az igazi ász a pakliban. Ő volt Hirzer Ferenc.

A Juventus megnyerte a B fordulót az Északi Ligában, majd a regnáló bajnok, a Bologna ellen játszotta a döntőt, ami egy előrehozott döntőnek volt tekinthető, majd a Közép-Déli Liga győztese elleni meccs már csak formalitás volt. 1926. július 11-én a Juventus 2-2-s döntetlen játszott a Bologna ellen idegenben. A hazai visszavágón nem született gól, így egy mindent eldöntő mérkőzésre volt szükség, amelyet végül Milánóban rendeztek meg augusztus 2-án, és amelyből a Juventus jött ki győztesen. Pastore és Vojak, valamint Schiavo góljaival 2-1-re győzött a Bianconeri, és így megszerezte az Északi Liga bajnoki címét. Ugyanakkor, néhány nappal a meccs előtt a csapat edzője, Károly Jenő egy szívinfarktus következtében életét vesztette. A csapat az ő emlékének ajánlotta a bajnoki címet. A történelmi hűség kedvéért le kell írni, hogy a Scudettót ténylegesen augusztus 22-én szerezte meg a Bianconeri, ugyanis a másik liga bajnokát, az Alba di Romát is le kellett győzni, ami az előrejelzéseknek megfelelően nem is okozott gondot (7-1-es győzelem Torinóban, majd 5-0-s Rómában).

A győztes csapat:

Combi, Rosetta, Allemandi, Bigatto I, Meneghetti, Viola, Munerati, Vojak I, Pastore, Hirzer, Torriani, Sclavi, Ferrero L., Barale G., Barale O., Caudera, Fenili, Grabbi, Gariglio II, Gianfardoni, Paniati P., Rasetto.

Edző: Károly Jenő

3. Scudetto 1931

1930. szeptember 28-án, a torinói Corso Marsiglián egy Juventus-Pro Patria meccsel kezdődött a Juventus futballtörténelmének legkülönlegesebb kalandja. A pályán Combi, Rosetta, Caligaris, Barale, Varglien I, Rier, Munerati, Cesarini, Vecchina, Ferrari és Orsi szerepeltek. A Juventusnak már eddig is egy legendás védőtriója volt (Combi-Rosetta-Caligaris), most azonban végre egy magas kvalitású támadósorral is rendelkezett, hogy megbirkózzon a bajnoki címvédővel, az Ambrosiana Inter csapatával. A bajnokságban 3-0 a Milan, 2-0 a Casale, majd 3-1 egy nehéz meccsen a Pro Vercelli ellen (ahol többek között Silvio Piola szerepelt).

Október 26-án, Torinóban, az első Scudetto-ütközet zajlott le a Roma ellen, amelyen egy szűk győzelmet aratott a Bianconeri Munerati, Cesarini és Orsi góljaival (3-2). December 7-én a Bolognát is legyőzte a Juventus 2-0-ra. Végül, 1931. január 18-án eljött az idő az Inter elleni mérkőzésre, amelyet az Arénában egy egyénileg és csapatként is jobb Juventus 3-2-re nyert meg. Meggyőzőbb volt a Bianconeri, mint amit az eredmény mutat, de a győzelem még így is majdnem veszélybe került, mivel az Inter a mérkőzés végefelé Serantoni góljával felzárkózott. A Juventus volt az első a bajnokságban. Az első vereség 1931. március 15-én a Roma elleni idegenbeli meccsen született meg (0-5), de aztán felállt a padlóról a csapat, és az Inter elleni torinói visszavágót is megnyerte június 21-én. Ezzel megnyerték a bajnokságot, mielőtt a szezon befejeződött volna.

A győztes csapat:

Combi, Ghibaudo, Bodoira, Rosetta, Caligaris, Ferrero, Baralo O., Varglien I, Rier, Vollono, Torriani, Mosca, Varglien II, Castellucci, Bigatto I, Munerati, Cesarini, Vecchina, Ferrari, Orsi, Vojak II, Pogliano, Crotti.

Edző: Carlo Carcano

4. Scudetto 1932

Mivel a Juventus megnyerte a harmadik bajnoki címét az előző szezonban, nem volt szükség nagy változtatásokra Carcano csapatában. Éppen ezért nem is volt nagy elvárás a legnagyobb igazolás, a veterán argentin középső középpályás, Luisito Monti felé, aki nagy termetének hála úgy nézett ki, mint egy tank. Ugyanakkor hamarosan mindenki meglátta Monti klasszisát. Az elkötelezett karakterének és akaratának köszönhetően Monti keményen dolgozott, hogy a legjobb formába kerüljön. Amikor a bajnokság elkezdődött, a védelem közepén a Juvénak a legkülönlegesebb játékosa volt a ligában. Egy kicsit nehezebb volt a Juventus dolga, mivel mindenki őket akarta legyőzni, azonban a csapat hamarosan lendületbe jött, miután megtalálta a ritmust.

A bajnokság döntő mozzanata 1932. január 17-én jött el, amikor Orsi és csapattársai 6-2-es, megsemmisítő győzelmet arattak az Ambrosiana Inter ellen, de majdnem ilyen fontos volt a március 6-ai, Roma elleni 7-1-es győzelem. Május 1-jén a Corso Marsiglián a Bologna is a Juve áldozata lett. A Bianconeri rosszul kezdett, kétszer is hátrányba került, de a második félidőben megfordította az állást, köszönhetően elsősorban Vecchina duplájának. Ezzel a 3-2-s győzelemmel a Juventus a zsinórban második Scudettóját nyerte meg. Orsi lett a bajnokság gólkirálya 20 góllal, de Ferrari 17, Vecchina 15 és Munerati 14 gólja is sokat számított. A Bologna 4 pont hátránnyal végzett a második helyen, míg a harmadik Roma már 14 ponttal lemaradt.

A győztes csapat:

Combi, Rosetta, Ferrero, Caligaris, Varglien I, Monti, Bertolini, Varglien II, Munerati, Cesarini, Vecchina, Ferrari, Orsi, Maglio, Rosa.

Edző: Carlo Carcano

5. Scudetto 1933

Sorozatban két bajnoki címmel a zsebben, a Juventus talán elégedett lehetett a keretével, de 1932 nyarán, az átigazolási szezonban a csapathoz érkezett a középpályás Bertolini, valamint a szélső Sernagiotto. Viszont a legnagyobb erősítés a csapaton belülről érkezett a fiatal csatár, Felice Placio Borel (alias Farfallino) személyében. Ő egy szélső volt, azonban Vecchina sérülése nyomán a csatársor közepén találta magát, és ettől fogva kezdett kibontakozni.

Egy nehézkes rajt után, aminek köszönhetően a Bianconeri lemaradt a tabella tetejétől, november a csapat hónapja volt, és Borel góljainak köszönhetően legyőzhetetlenek lettek. 1932. november 20-án 4-0-s győzelem Farfallino duplájával a Lazio ellen, majd 1-0 a derbin, ismét a fiatal csatár góljával, aki ezután a Triestina ellen mesterhármast szerzett. December 18-án, az Ambrosiana elleni 3-0-s győzelemhez is hozzájárult Borel, igaz ekkor nem gólokkal, és a győzelemnek köszönhetően utolérte legnagyobb riválisát a Bianconeri.

A bajnokság második fele formalitás volt a Bianconeri számára, akik Borel góljával legyőztek a Romát 1-0-ra március 12-én, majd a derbi visszavágóját is megnyerték 2-1-re, itt Borel II szerezte a mindent eldöntő gólt. A sorozatban harmadik bajnoki címet az 1933. május 25-én az Ambrosiana elleni 2-2-es döntetlen, valamint a Bologna elleni 2-1-es győzelem után szerezte meg a csapat. A Juventus 54 ponttal végzett a bajnokság élén, 8 pont előnnyel az Ambrosiana, és 12-vel a Bologna és a Napoli előtt. Borel II-nek egy elképesztő szezonja volt, mivel 28 mérkőzésen 29 gólt szerzett.

A győztes csapat:

Combi, Rosetta, Caligaris, Ferrero, Santagostino, Varglien I, Monti, Bertolini, Genta, Sernagiotto, Varglien II, Borel II, Ferrari, Orsi, Cesarini, Munerati, Vecchina, Imberti.

Edző: Carlo Carcano

6.Scudetto 1934

A Juventus az 1933-34-es szezont domináns játékkal kezdte: győzelem a Roma ellen (3-2), majd 4-0-s kiütés a Torino elleni derbin. Ugyanakkor Milánóban a legnagyobb rivális, az Ambrosiana ellen vereség lett a vége. A bajnokság második felében a Bianconeri megtalálta a ritmust, a Napoli, a Roma és a Bologna elleni győzelmek után egy Ambrosiana elleni torinói döntetlen jött a sorban, majd a bajnokság végén zsinórban aratott 6 győzelemnek (a Genova, Padova, Brescia, Milan, Pro Vercelli és Lazio ellen) köszönhetően meglett a negyedik bajnoki cím sorozatban.

Ebben a bajnoki címben is fontos szerepet játszott Borel, aki 31 gólt szerzett a szezon során. A valószerűtlenül sok gólt (16) szerző középső középpályás, Ferrari is nagyban hozzájárult a csapat sikeréhez, és ezzel ő lett a csapat második legjobb góllövője. A Juventus 4 pont előnnyel végzett az Ambrosiana előtt. Napoli, Bologna, Roma volt a további sorrend. A Juventus a szezonban mindössze 16 (!!!) játékost használt. 1934 februárjától egyébként a Bianconeri a hazai meccseit az új Stadio Comunaléban játszotta.

A győztes csapat:

Combi, Valinasso, Rosetta, Caligaris, Ferrero, Varglien I, Monti, Bertolini, Depetrini, Sernagiotto, Cesarini, Borel II, Ferrari, Orsi, Varglien II, Mihalic.

Edző: Carlo Carcano

7. Scudetto 1935

A csodacsapat majdnem elbukott a szezonban, de végül mégis sikerült elhódítani a Scudettót zsinórban ötödik alkalommal 1935-ben. A szezon az olasz válogatott világbajnoki címe után kezdődött, miután a csapat legyőzte Ausztriát és Csehszlovákiát. A „Quinquennio” utolsó bajnoki címének megszerzésében már nem segített a visszavonult kapuslegenda, Combi, de Foni és Serantoni érkeztek és egyből kulcsfigurává váltak. A bajnokság állandó ritmusban zajlott végig: a Juve és az Ambrosiana a bajnokság elejétől a végéig küzdött, és csak a legvégén, az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa.

A Juventus az első idegenbeli meccseit a Lazio, majd a Bologna ellen elveszítette, de legyőzte a Nerazzurit Torinóban. Ez egy kevésbé látványos játékot játszó csapat volt, sokkal keményebb védelemmel. Decembertől a Bigatto-Gola közreműködés segítette a csapatot, miután Carcano lemondott a posztjáról. A csapat Milánóban döntetlent játszott a Nerazzuri ellen, és minimális előnyét megtartotta a szezon utolsó meccséig, amikor is a Fiorentina ellen arattak győzelmet.

A sorozatban öt bajnoki cím alatt a Bianconeri számos rekordot adott az olasz labdarúgásnak: legtöbb győzelem egy bajnokság alatt (25, 1930-31-ben és 1932-33-ban); legkevesebb vereség (4, 1930-31-ben, 1931-32-ben); legtöbb megszerzett pont (55, 1930-31-ben); legtöbb szerzett gól (89, 1931-32-ben); legkevesebb kapott gól (22, 1932-33-ban); leghosszabb veretlenségi széria (21, 1933-34-ben); legtöbb játékos egy csapatból a válogatottban (9, Olaszország-Magyarország 1933 októberében). Ez a csapat tényleg Olaszország büszkesége volt!

A győztes csapat:

Valinasso, Rosetta, Foni, Caligaris, Varglien I, Monti, Bertolini, Depetrini, Ramella, Varglien II, Cesarini, Serantoni, Borel II, Ferrari, Orsi, Diena II, Gabetto, Tiberti, Cason.

Edző: Carlo Carcano

8. Scudetto 1950

1949 nyarán a supergai repülőgép-szerencsétlenség után nem volt többé a nagyszerű Torino, ami egy szörnyű csapás volt az olasz labdarúgásnak. Viszont a Juventus, melyben a bajnokság legnagyobb tehetsége, Boniperti, valamint a világklasszis dán játékos, John Hansen játszott, újraegyesítette a sportot. A klub új igazolásai a kapus Giovanni Viola, a védő Bertuccelli, a középpályás Piccinini, és a középcsatár Vivolo voltak. De mindenekfelett az argentin szélső, Rinaldo Martino, valamint a dán Karl Aege Praest. A szezon egy elképesztő sorozattal kezdődött: 1949. szeptember 11-én a Fiorentina elleni 5-2-vel kezdődött John Hansen triplájának köszönhetően, a másik két gólt Boniperti és Martino szerezték. Ezt követően a Lazio (3-1), a Bari (4-0), a Milan (1-0) és a Triestina (3-0) hajtottak fejet a csapat előtt.

A bajnokság sétagaloppnak tűnt, és az is lehetett volna, de 1950. február 5-én a Stadio Comunaléban hatalmas, 7-1-es vereséget szenvedett a Juventus a Milan csapatától. Parola kiállítása után 10 emberrel játszott a Bianconeri, és a Gren-Nordahl-Liedholm vezette vendégek kihasználták az esélyt. Azonban ez a vereség mintha meg sem történt volna, ugyanis győzelmek követték, sorrendben a Triestina (3-2), Atalanta (2-0), Venezia (4-1), Genoa (6-1), Como (6-2), Torino (4-3), Inter (4-2) ellen, és ennek a nagyszerű formának köszönhetően a Juventus megszerezte története 8. bajnoki címét, már 4 héttel a bajnokság vége előtt.

A szezonban 62 pontot szerzett a Juventus, a második Milan 57-et. 28 győzelem, 100 szerzett, 43 kapott gól. John Hansen volt a legjobb gólszerző 28 góllal, míg Boniperti 21-et szerzett, és a nagyszerű Martino is termelt rendesen, ugyanis a játékmester 18 góllal zárt. A menedzser az angol Jesse Carver volt, akit személyesen az elnök, Gianni Agnelli jelölt ki.

A győztes csapat:

Viola, Cavalli, Bertuccelli, Manente, Rava, Mari, Parola, Piccinini, Bizzotto, Muccinelli, Martino, Boniperti, Hansen J., Praest, Vivolo, Scaramuzzi, Mariani.

Edző: Carver Jesse

9. Scudetto 1952

A Juventus egy csalódástkeltő, 3. hellyel véget érő szezon után 1951-52-ben már Carver nélkül (aki vitába került a klubbal a technikai kérdésekben), a magyar Sárosi Györggyel a kispadon kezdte meg a bajnokságot. A keret magja ugyanaz maradt: Viola, Bertuccelli, Manente, Mari, Parola, Piccinini, Muccinelli, Karl Hansen, Boniperti, John Hansen, Praest. Egy váratlan, első fordulóbeli döntetlen (Spal, 1-1) után a csapat beindult, és 7 meccses győzelmi sorozatot épített.

December 16-án a San Siróban a Juventus 1-1-et játszott a regnáló bajnokkal, a Milannal. Majd ismét győzelmi sorozat következett, ezúttal egy négymeccses, többek között egy 4-0-s Fiorentina, valamint egy 6-0-s Torino elleni győzelemmel a tarsolyban. Ezek után következett a Milan elleni döntő ütközet Torinóban. 1952. május 4-én a Juventus 3-1-re győzte le a Milant Vivolo, Boniperti és Praest góljaival, amellyel a Bianconeri visszahódította a bajnokságot. Az 1952. április 20-án lejátszott derbin, mint a teniszben egy szettben, 6-0-ra diadalmaskodott a Juventus, amely egy újabb rekord volt.

60 pont, 7 pont előny a Rossoneri előtt, 98 szerzett, és mindössze 34 kapott gól. Az Inter, Fiorentina, Lazio trió végzett a 3-5. helyeken. John Hansen, akit a korábbi edző, Carver, el akart adni, végzett a góllövőlista élén 30 góllal. Boniperti 19, Muccinelli 17 gólt szerzett a bajnokságban.

A győztes csapat:

Viola, Cavalli, Bertuccelli, Manente, Corradi, Mari, Ferrario, Parola, Piccinini, Bizzotto, Muccinelli, Hansen K. A., Boniperti, Hansen J., Praest, Vivolo, Caprile, Boniforti, Scaramuzzi.

Edző: Sárosi György

10. Scudetto 1958

Néhány kevésbé sikeres szezon után az 1957-58-as ismét egy győzedelmes bajnokság lett. A nyár alatt a fiatal elnök, Umberto Agnelli letette névjegyét két egészen kiváló igazolással, ugyanis leigazolta a walesi középcsatárt, John Charlest, valamint a világklasszis olasz-argentin játékost, Omar Sivorit. Charles azonnal megtalálta a közös hangot a szurkolókkal az erőteljes játékának, az erős fejjátékának és a munkamoráljának köszönhetően.

Boniperti, Sivori és Charles már az első fordulótól fogva hátán vitte a csapatot: egy fejesgól döntött a Verona elleni győzelem során, majd Charles szerezte a győztes gólt Udinében. 1957. október 13-án ismét a walesi csatár góljával nyert meccset a Juventus, ekkor a derbit döntötte el Charles. Ezután sem állt le John: két gól az Inter elleni 3-1-es meccsen október 27-én, 3 az Atalanta ellen december 15-én, majd ismét három a Sampdoria ellen január 8-án. Charles volt az első világklasszis játékosunk. Az ő góljainak hála a csapat képes volt megnyerni a Scudettót: ő 28-at szerzett, miközben Sivori 22-t. De Omar tudta, hogy hogyan kell lenyűgözni a szurkolókat a váratlan megoldásaival. Egy ilyen volt 1957. október 20-án az Inter elleni milánói meccs is, amikor Nicolé jobboldali passza után Sivorit védők vették körbe, de még mielőtt földre vitték volna, bal lábbal sikerült átemelnie a labdát a kapus fölött, teljesen bolondot csinálva a hálóőrből.

Egy csodálatos pillanat. Ez volt a csapat tizedik bajnoki címe. A „Lo sport illustrato” cím hetilapban a következőképpen írtak a Juventusról: „A Bianconeri ebben az évben az egész társadalom figyelmét megérdemli, kezdve a fiatal kapustól, Mattreltől, aki a torinói csapat egyik legnagyobb meglepetése volt, a veterán Ferrarióig, aki sok kritikát kapott a múltban, de ebben a szezonban, amikor szívvel-lélekkel kellett játszani, nagyot nyújtott. A Bianconeri támadósora még elképesztőbb volt, és nekik volt köszönhető, hogy a nézők megtöltötték a stadiont. Hogyan tudnának ülve maradni a nézők, amikor Charles, Sivori és Boniperti támadnak, sőt, még néha Stacchini és Nicolé? Ebben az évben különösen élveztem Boniperti küzdőszellemét, aki soha nem adta fel.”

A győztes csapat:

Mattrel, Viola, Corradi, Garzena, Emoli, Ferrario, Colombo, Montico, Boldi, Turchi, Patrucco, Nicolé, Boniperti, Charles, Sivori, Stacchini, Silvanello.

Edző: Ljubisa Brocic

11. Scudetto 1960

Az 1959-60-as szezonban Renato Cesarini volt az új menedzser. Vele Sivori, aki az előző szezonban nem teljesített túl jól (ami az egész csapatra jellemző volt), magára talált. 27 gólt szerzett, miközben Charles 23-at. A Juventus ismét egy jó sorozatot futott: a szezonkezdet szenzációs volt. 1959. szeptember 20-án a Vicenza ellen győzött 4-1-re a Bianconeri. John Charles duplázott, a további két gólt Cervato és Nicolé szerezték. A dolgok a Padova számára sem mentek jobban, ők 4-0-ra kaptak ki. Az 5. fordulóban az Alessandria sem járt jobban, ugyanis ők 7 gólt szedtek be a Bianconeri ellen (Cervato, Sivori és Charles duplázott).

1959. november 8-án a Fiorentina próbálta meg lelassítani a Juventust, azonban ők is vereséget szenvedtek (3-1), Nicolé (kétszer) és Sivori voltak a gólszerzők. 1960. január 10-én a Milan saját pályáján hajtott fejet a Juventus előtt, ekkor Stacchini és Cervato szerezték a gólokat.

A bajnokság második fele hasonlóan folytatódott a Bianconeri számára. Ferrarában 6-3-as győzelem született Charles mesterhármasával és Sivori duplájával. A Padova 5-1-es verést kapott, Sivori és Charles góljainak köszönhetően. Az Atalanta elleni meccsen egy kicsit megtorpant a csapat, ennek 1-0-s vereség lett a vége, de a visszatérés azonnali volt. Az Alessandria és a Lazio voltak a szenvedő felek a bergamói vereség után. A Fiorentina ellen ismét megállt a tudomány, és a korábbi Juventus-fiatal, Kurt Hamrin góljával a Viola vereséget mért a torinóiakra. Ugyanakkor a Juventus egy gólgép volt, aminek előbb a Bologna (április 3-án, 3-0), a Genoa (6-0), a Napoli (4-0, Sivori mesterhármassal), és legvégül a Nerazzuri (3-0, Sivori megállíthatatlan játékával) itta meg a levét.

1960. május 15-én a Juventus-Milan meccs jelentette a bajnokság végét, és a Juve ismét győzedelmesen hagyta el a pályát. 3-1-re végződött a mérkőzés, a gólokat Sivori (2) és Boniperti szerezték. Ez volt a klub 11. bajnoki címét, amit 55 ponttal szereztek meg, 8 ponttal a Fiorentina, és 11-gyel a Milan előtt. Sivori 27 és Charles 23 szerzett góljával a szezon mesterlövészei lettek. Nicolé, Stacchini, Boniperti és Cervato is számos góllal járultak hozzá az újabb domináns bajnoki címhez.

A győztes csapat:

Vavassori, Mattrel, Garzena, Sarti, Castano, Emoli, Cervato, Colombo, Leoncini, Montico, NIcolé, Boniperti, Charles, Sivori, Stacchini, Lojodice, Stivanello, Rossano, Voltolina.

Edző: Renato Cesarini

12. Scudetto 1961

Az 1960-61-es szezonban úgy tűnt, mintha a Juventusnál véget érne valami: az Inter új menedzserrel, Helenio Herrerával kezdte a szezont, csakúgy, mint a Milan (itt Altafini volt az edző), és az első meccsek alátámasztották az első állítást. A Juventusnak eléggé hullámvasútszerű volt a szezonja, csakúgy, mint Sivorinak. 1960. november 6-án a Milan ellen léptek pályára a Stadio Comunaléban, és 4-3-as vereséget szenvedtek. December 8-án a San Siróban az Inter 3-1-re győzte le a Bianconerit, amellyel a Juventus a harmadik helyen maradt, a Romával és a Cataniával azonos pontszámmal, 4 ponttal az Inter mögött. De gyakorlatilag a szezon még csak ekkor kezdődött a Juventus számára.

1961. február 12-én a Juventus egy elsöprő győzelmet aratott az Olimpicóban a Lazio ellen (4-1, Charles nagyszerű játékának köszönhetően), miközben az Inter csak döntetlent játszott a Bari ellen. A 19. fordulóban a Juve számára visszajött a remény. A 21. fordulóban a Bianconeri a Cibaliban nyert a Catania ellen 2-1-re. Két fordulóval később, március 12-én a Juve ismét vereséget szenvedett a Milan ellen (1-3), de az Internek szintén nem mentek jól a dolgai, miután 2-1-es vereséget szenvedtek a Lecco ellen. Így semmi sem változott. Március 19-én sor került a torinói derbire, amin a Juventus 1-0-ra győzedelmeskedett, miközben az Inter hazai pályán szenvedett vereséget a Padova ellen, így mindössze 1 pont volt a Bianconeri hátránya a listavezető Nerazzurival szemben.

A 25. fordulóban a Juventus Bolognába utazott, míg ekkor került megrendezésre a milánói derbi is. A Bianconeri nagyszerű teljesítménnyel megelőzte az Intert, ugyanis a Juventus Sivori fantasztikus játékának hála 4-2-re legyőzte a vendéglátókat, míg a Milan 2-1-es győzelmet aratott a városi rivális Inter felett. Ekkor a Juve volt az első, míg a Milan is harcban állt a második helyért.

Április 16-án eljött a nagy meccs ideje: Juventus-Inter a Stadio Comunaléban. A vendégeknek győzniük kellett, miközben a Juventusnak elég lett volna egy döntetlen is. Ugyanakkor a meccset nem tudták végigjátszani, ugyanis mintegy félórával a kezdés után a nézőtérről kiszoruló nézők a gyepszőnyeg mellé ültek le, így a vendégek nyomására a játékvezető lefújta a meccset. A szövetség a meccset 2-0-val az Internek adta. A következő hétvégén a Sampdoria 3-2-re legyőzte a Bianconerit, miközben az Inter Ferrarában győzött, és így megelőzte a torinói gárdát, de még közel sem volt vége a szezonnak. A Juventus győzött a Lecco és az Atalanta ellen, miközben az Inter két döntetlenre volt képes a Torino és a Fiorentina ellen. Eközben a Juventus fellebbezése az Inter elleni meccs 0-2-s végeredménye ellen sikeresnek bizonyult, mivel a szövetség a meccs újrajátszását rendelte el, méghozzá június 10-én.

A bajnokság még mindig tartogatott meglepetéseket. Május 21-én, a Juventus vereséget szenvedett Padovában, az Inter pedig 3-0-ra győzött a Napoli ellen. A szezon utolsó fordulója előtt (valamint a lejátszandót Juve-Inter előtt), ez volt a helyzet: Juventus 46 pont, Inter 44 pont. Június 5-én a Juventus Mora góljával megszerezte a vezetést a Bari ellen, azonban az ellenfél később egalizált, amivel megúszta a kiesést. Mindeközben az Inter nem tudta kihasználni a listavezető botlását, és 2-0-ra kikapott a Catania ellen. A Juventus így a 12. Scudettóját ünnepelhette! Az elhalasztott Juventus-Interen a vendégcsapat egy nagyon fiatal csapattal állt ki a már semmiről sem döntő meccsen, aminek egy hatalmas, 9-1-es Juventus-győzelem lett a vége, amin Omar Sivori rekordot jelentő 6 gólt lőtt, amivel a bajnokság gólkirálya is lett.

A győztes csapat:

Vavassori, Mattrel, Romano, Castano, Burgnich, Sarti, Burelli, Emoli, Leoncini, Cervato, Colombo, Mazzia, Caroli, Mora, Boniperti, Charles, Sivori, Stacchini, Nicolé, Lojodice,Fascetti.

Edző: Renato Cesarini

13. Scudetto 1967

Az 1966-67-es szezonban egy határozott karakterű paraguayi edzője volt a csapatnak Heriberto Herrera személyében, akinek semmi köze nem volt a másik Herrerához, aki eközben 3 bajnokságot és 2 BEK-et nyert az Interrel. A rivalizálás továbbra is fennállt a két csapat között, mivel a Juve és az Inter volt a két tényleges bajnoki címre esélyes alakulat. Heriberto a munkában hitt, és miután a nagyszerű, de fegyelmezetlen Sivorit kitette a keretből, sikerült átültetnie a keret tagjaiba is ezt a mentalitást. Egyre több atletikus edzést végeztek, hogy ezzel kompenzálják a minőségbeli lemaradást, ami egyre nyilvánvalóbb volt.

A bajnokság 3 győzelemmel kezdődött, akárcsak az Interé. A két klub fej-fej mellett haladt, ugyanakkor a negyedik és az ötödik meccs alatt figyelmeztető jelek ütötték fel fejüket a Bianconeri háza táján. Noha a védelmet olyan nagyszerű játékosok alkották, mint Bercellino, Castano és Salvadore, a támadósor egyáltalán nem volt meggyőző. De Paoli és Menichelli minden tőlük telhetőt megtettek, de ez a Brescia és a Torino ellen csak egy-egy gólnélküli döntetlenre volt elég, miközben az Inter tovább folytatta győzelmi sorozatát. A 7. meccs után 3 pontra nőtt a két csapat közötti különbség, ami kettőre csökkent a következő hétvégén, november 13-án, amikor De Paoli szabadrúgásával győzött a Bianconeri Gigi Riva Cagliarija ellen, mialatt az Inter csak döntetlent játszott hazai pályán a Roma ellen.

December 18-án világossá vált, hogy problémák lehetnek az Internél is: a Nerazzuri Lazio elleni veresége, valamint a Juventus Venice elleni idegenbeli 2-0-s győzelme azt eredményezte, hogy ugyanannyi pontja lett a két csapatnak. Karácsonykor a Milan ellen szenvedett meg a döntetlenért a Juventus, miközben az Inter győzött Cagliariban. A két csapat közötti ütközetre az év utolsó napján került sor, és az érzelmekkel teli viadal egy igazságos 1-1-gyel ért véget. Ekkor az Inter egy hajszállal előzte meg a Bianconerit a tabellán. A Juventust ekkor több vitatott ítélet hátráltatta, többek között De Paoli gólját a bíró nem látta Rómában a Lazio elleni meccsen. De a Bianconeri nem adta fel és február 12-én a Fiorentina ellen 4-1-re győzött, igaz, a különbség nem változott, sőt, csak tovább nőtt a következő két fordulóban.

Meroni és az ő Torója segített csökkenteni a hátrányt március 12-én a San Siróban, amikor legyőzték az Intert, miközben a Juventus 2-1-re nyert a Spal ellen. Ugyanakkor április 16-án a Bologna győzedelmeskedett a Juventus felett, az Inter pedig a Venezia csapatát győzte le, így megmaradt a 4 pontos különbség az első két helyen álló csapat között. A következő fordulóban már csak 3 pont volt (a Juve a Venezia ellen nyert, míg az Inter a Lazio elleni ikszelt). Azonban ismét 4 pont lett a különbség, ugyanis a Milan legyőzte a Juventust a következő vasárnapon.

A szezon 31. meccse, május 7-én, szolgáltatta a nagy finálét. A Juventus Favalli góljával 1-0-ra legyőzte az Intert, aminek hála már csak 2 pont volt a különbség a két csapat között. Május 21-én a Nerazzuri mindössze döntetlent játszott hazai pályán a Fiorentinával, miközben a Juventus Mechinelli góljával legyőzte a Vicenzát. Egy pont és egy mérkőzés maradt. És ami június 1-jén délután 6 és 8 óra között történt, az egy nagyszerű visszatérés: a Juventus legyőzte a Laziót, míg az Inter kikapott a Mantova ellen, így a Bianconeri megszerezte a 13. bajnoki címét. A hit bajnoki címe!

A győztes csapat:

Anzolin, Gori, Leoncini, Sarti, Bercellino I, Castano, Salvadore, Rinero, Coramini, Favalli, Del Sol, De Paoli, Cinesinho, Menichelli, Zigoni, Sacco.

Edző: Heriberto Herrera

14. Scudetto 1972

Az 1971-72-es szezont a Juventus a cseh Vycpalek-kel a kispadon egy felemelkedő csapatként kezdte meg. De nemcsak ők voltak erősek: a Milan, a Torino, a Cagliari, és a regnáló bajnokcsapat, az Inter is a bajnokságért harcolt. Az első meccsek különböző érzelmekkel voltak teli. A negyedik fordulóban, egy döntő meccsen a Juventus a San Siróban lépett fel a Milan ellen, és Bettega duplájának (amelyből az egyik egy azóta legendássá váló sarkazásos gól), valamint Causio és Anastasi góljának köszönhetően nagyszerű, 4-1-es győzelmet aratott a Bianconeri, amellyel egyértelművé vált, hogy a Juventus az a csapat, amelyet le kell győzni. Majd a Roma (Capello góljával) és a Bologna elleni győzelmek után a Juventus egyedül vezette a tabellát. A derbin is győzelmet aratott a Juventus, Capello és Anastasi góljainak hála. Azonban január 9-én Cagliariban a mérkőzés végén a kapus Carmignani bekapott egy gólt, ami a vendégek vereségét jelentette. De ezzel nem ért véget a csapatot érintő balszerencsék sora, ugyanis a bajnokság első felének végén Bettega megsérült, ami után Vycpalek kénytelen volt a csapatot és a felállást is megváltoztatni. Haller lett a csatár, aki mellett Anastasi játszott, Causio vette át Haller szerepét, míg Cuccureddu került ki a szélre. A szezon első felének a végén a Juventus 24, a Milan 22, míg a Torino 18 ponttal állt a tabellán.

Ugyanakkor a szezon második felének már első meccsén felborította a papírformát a catanzarói Mammi, ami után a Milan feljött a Juventusra, és a Torino is közelebb férkőzött. A 23. játéknapon a Torino már csak 1 pontra volt a vezető Juventustól, miután a derbin 2-1-es győzelmet aratott. A Vörösök két fordulóval később 35 pontnál utolérték a Bianconerit, sőt a következő fordulóban a vezetést is átvették egy Atalanta elleni győzelemmel, miközben az Öreg Hölgy döntetlent játszott Mantovában. A Milan 3 ponttal állt ekkor a Torino mögött.

Április 23-án, a 27. fordulóban egy döntő naphoz érkezett a bajnokság: a Juve Causio nagyszerű játékával 3-0-ra győzött az Inter ellen, míg a Milan egy Benetti-büntetővel nyert a Toro ellen. A fordulót követően így állt a tabella: Juventus 38 pont, Torino 37 pont, Milan 36 pont. A Bianconeri a következő fordulóban tovább növelte előnyét a Cagliari legyőzésével, de egy fordulóval a bajnokság vége előtt mindössze 1 pont volt a különbség a Juventus, valamint a Milan és a Torino között. Azonban ebben az évben nem volt semmilyen meglepetés, vagy nagy csavar az utolsó fordulóban. Mindhárom bajnoki címért küzdő csapat magabiztos győzelmet aratott, így a Juventus megszerezte a tizennegyedik Scudettóját. Anastasi szerezte a legtöbb gólt a csapatból (11), de Bettega is 10 góllal végzett, amiből mindet a szezon első felében szerezte. Capello 9-cel, Causio 6-tal végzett. Egy izgalmas szezon végén egy megérdemelt bajnoki cím!

A győztes csapat:

Carmignani, Spinosi, Marchetti G., Furino, Morini, Salvadore, Haller, Causio, Anastasi, Capello, Bettega, Savoldi II, Novellini, Cuccureddu, Piloni, Viola, Longobucco, Roveta.

Edző: Cestmir Vycpalek

15. Scudetto 1973

Az 1972-73-as bajnokság egy nagyon izgalmas küzdelem volt. A Juventus volt a regnáló bajnok, akik Zoff és Altafini érkezésével csak erősödtek, de a Bajnokcsapatok Európa Kupája megosztotta a figyelmet. A Milan is erős kihívó volt, csakúgy, mint a Lazio, akik észrevehető erősítésen mentek keresztül. Az elején a Milan került a tabella élére, miután a harmadik fordulóban a Lazio és a Juve 1-1-es döntetlent játszott egymással. Október 29-én a Stadio Comunaléban minden megtörtént, ami egy meccsen megtörténhet: Vycpalek úgy döntött, hogy Causiót nem kezdeti, a Milan jobban kezdett, és a vezetést is megszerezte Bigon góljával. Aztán a Juve leporolta magát, és a szünet után Vycpalek behozta Causiót, és pont az ő góljával alakult ki a 2-2-es végeredmény. A Bianconeri szezonja nem egészen úgy kezdődött, mint az előző. Vereség a derbin, gólnélküli döntetlen a Napoli és a Sampdori ellen, miközben a Lazio lehagyta a Milant és a Juventust is. A Bianconeri hátránya ekkor 4 pont volt.

A 11. fordulóban a hátrány csökkent: a Milan legyőzte a Laziót, a Juventus pedig a Vicenza ellen diadalmaskodott, így a top3-at mindössze 2 pont választotta el. 1973. január 7-én a Juventus Milánóba látogatott, és Altafini és Anastasi góljaival 2-0-ra győzött az Inter ellen. A Lazio elvesztette a ritmust, így a bajnokság a Milan és a Bianconeri versenyfutásává olvadt. Ezt alátámasztotta a február 11-én a Bettega góljával a Lazio ellen aratott győzelem, majd 7 nappal később a Milan elleni 2-2-s döntetlen, mellyel véget ért Zoff hosszú ideje tartó góltalansági sorozata.

Ezután azonban egy kisebb hullámvölgybe került a Juventus. Előbb vereség a derbin, majd a 23. Fordulóban már 3 pont választotta el a Milant a Juventustól, és április 8-án, egy Firenze elleni vereség után ez a hátrány már 5 pontosra nőtt, és még a Lazio is beelőzött. Úgy tűnt, hogy mindennek vége, de még sok meglepetést tartogatott a szezon. Április 22-én ismét úgy tűnt, hogy a Vicenza elleni meccsen is vereség lesz a vége, amikor megjöttek a hírek, hogy a Lazio nyert a Milan ellen, ami új reménnyel töltötte el a játékosokat, akik felálltak a padlóról, és 3-2-re megnyerték a mérkőzést. Ekkor a Milan és a Lazio 39 ponton állt, míg a Bianconerinek 37 volt 4 mérkőzéssel a vége előtt. A következő három mérkőzésen aratott győzelmeknek hála a Bianconeri pontszámban utolérte a Laziót, és mindössze 1 ponttal volt lemaradva a Milan mögött az utolsó fordulót megelőzően.

1973. május 20-ára esett az utolsó játéknap. Roma-Juventus, Verona-Milan és Napoli-Lazio voltak a bajnokesélyes csapatok mérkőzései. A Milan játékosok fáradtak voltak a hétközi saloniccói KEK-győzelem után, és a Verona nagyszerű játéka miatt 3-1-es hátrányba kerültek a félidőre. Ugyanakkor a Bianconeri sem volt a legfrissebb, így menetrendszerű volt a római Spadoni vezető gólja, miközben a Napoli-Lazio meccs döntetlenre állt. A rádióknak hála a Bianconeri megragadta a lehetőséget, és Altafini góljával kiegyenlített, miközben Veronában gólfesztivált (5-3) láthatott a közönség. Nápolyból nem érkeztek hírek, ami jó hír volt. Aztán a meccs utolsó pillanataiban Cuccureddu gólja eldöntötte a szezont. A Juventus az egyik legszenzációsabb Scudettóját nyerte meg, ami a 15. volt a klub történetében.

A győztes csapat:

Zoff, Spinosi, Marchetti G., Furino, Morini, Salvadore, Altafini, Causio, Anastasi, Capello, Bettega, Cuccureddu, Hallter, Longobucco, Savoldi II.

Edző: Cestmir Vycpalek

16. Scudetto 1975

Carletto Parola, aki a legendás ollózós megmozdulásáról volt híres, 15 év után tért vissza a Juventus kispadjára. Damiani és Scirea is a csapatban játszottak ekkor. Ez egy kitűnő szezon volt, szinte hiba nélküli. A nyitófordulóbeli, bolognai vereség után a csapat megtalálta az inspirációt és gyakorlatilag megállíthatatlan volt. A második meccsen a Milant győzte le a Juve Bettega és Anastasi góljával. Ezután egy Ascoli elleni gólfieszta (4-0) következett, ami jó táptalaj volt egy 3 meccses győzelmi sorozatnak, melyek közül az egyik egy 1-0-s győzelem volt a San Siróban az Inter ellen (Capello volt a nyerőember). A Napoli volt az egyetlen csapat, mely tartotta a lépést a Juventusszal.

1974. december 15-én Fuorigrottában a Napoli bajnoki álmai szertefoszlottak, miután a Juventus 6-2-es verést mért a nápolyiakra. Ez a meccs egy Juventus-mestermű volt, az összes Bianconeri-csatár feliratkozott a góllövők közé, Altafini duplázott. Január 5-én egy kis kisiklás esett meg Rómában a Lazio ellen Scirea öngóljával (1-0-s vereség), de a reakció azonnali és határozott volt, ugyanis a csapat február 5-én kulcsfontosságú győzelmet aratott a Milan ellen a San Siróban. Az újabb római túra sem járt túl sok sikerrel, majd az Inter elleni hazai meccsen Cuccureddu szabadrúgás-gólja jelentette a győzelmet március 23-án, ami után úgy tűnt, hogy el is dőlt a bajnokság. De nem egészen…

A derbin a Torino 3-2-re győzött a Juventus ellen, és ezzel új erőre kaptak. Április 6-án került sor a Napoli elleni rangadóra. Causio szerezte meg a vezetést a Juventusnak, majd Juliano egalizált, és a kékek tovább nyomtak, azonban Altafini útjukat állta, és végül a cserepadról érkező Jose góljával a Juventusé lett a győzelem, és így egyre közelebb érezhették az újabb Scudettót. De még mindig nem dőlt el a bajnokság. Április 13-án Morini öngóljával hátrányba került a csapat Cagliariban, de Altafini góljával legalább egy pontot megmentett a vendégcsapat. Április 27-én a Lazio látogatott Torinóba, és kemény ellenállást mutatott, és majdnem elcsípett egy pontot, azonban Anastasi szenzációs mesterhármasának hála nagyarányú győzelem lett a vége (4-0). A bajnokság az utolsó fordulóban, Firenzében dőlt el. A Napoli végzett a bajnokság második, míg a Roma a harmadik helyén.

A győztes csapat:

Zoff, Gentile, Cuccureddu, Furino, Morini, Scirea, Damiani, Causio, Anastasi, Capello, Bettega, Altafini, Viola, Longobucco, Spinosi.

Edző: Carlo Parola

17. Scudetto 1977

Ekkor a Torino volt a bajnoki címvédő, míg a Juventusnál változások mentek végbe. Trapattoni lett a csapat edzője, miközben Boninsegna és Benetti érkezett Anastasi és Capello helyére. Ez a bajnokság több volt egy szimpla szezonnál, ez maga volt egy véget nem érő versenyfutás a két torinói gárda között.

Október 3-án a Lazio-Juventus drámai meccset hozott. Bettega és Boninsegna szenzációsak voltak, de Giordano és Re Cecconi is nagyszerűen játszottak, amivel a vendéglátók kiegyenlítettek, így a 3-2-es Bianconeri-győzelem a fantasztikus védelmük szimbólumának is tekinthető. Ezután sorrendben a Genoa, a Foggia és a Catanzaro is kapitulált a Juve határozott játékával szemben, amit az 5. fordulóban is bemutatott a csapat, amikor a San Siróban sikerült 2-0-ról fordítani, és 3-2-es győzelmet aratni. Ugyanakkor még a Torino is pontveszteség nélkül állt.

A következő forduló után viszont már csak a Juventus volt hibátlan, ugyanis a Torinót a Perugia állította meg (eközben a Juventus a Verona ellen diadalmaskodott Bettega és Causio góljaival). De a nyolcadik fordulóban sor került a szezon első derbijére, amin a Torino felülkerekedett a Juventuson, mindkét félidőben egy-egy gólt szerezve (Graziani és Pulici voltak a gólszerzők). A megsebzett Bianconeri a következő vasárnap után már 2 pont hátránnyal állt a vezető Granata mögött, ugyanis míg a Torino győzött, a Juventus mindössze döntetlenre volt képes Mazzone Fiorentinája ellen. A 12. forduló végeztével ismét azonos ponttal állt a két torinói csapat (21-en). A következő fordulóban aztán a Juve visszavette a vezetést, ugyanis míg a Bianconeri Boninsegna duplájával győzött az Inter ellen, addig a Torino ikszelt a Milannal. De a visszavágás azonnal jött. A Torinó legyőzte a Foggiát, míg a Juventus a derbi óta először bukott el, ezúttal Rómában. Igaz, a következő fordulóban már ismét azonos ponttal állt a két torinói csapat (Juve-Sampdoria 3-0, miközben a Torino Genovában játszott döntetlent). Ekkor 25-25 pontja volt mindkét csapatnak.

Február 20-án a Torino vezetett a Juve Genoa elleni döntetlene után (a Toro a Bologna ellen győzött). De egy fordulóval később ismét fordult a kocka a Juventus győzelmének és a Torino vereségének köszönhetően. A következő fordulókban is hol a Torino, hol a Juve vezetett, ha éppen nem holtversenyben álltak a felek. Április 3-án került sor a torinói derbire, amelyre a Juventus egy pontos előnnyel érkezett. A mérkőzés 1-1-gyel ért véget, így a Bianconeri megtartotta 1 pontos előnyét a városi riválissal szemben.

A 26. fordulóban ismét azonos ponttal álltak a csapatok, miután a Juventus 1-1-et játszott Perugiában, mialatt a Toro nyert a Verona ellen. Április 30-án a Bianconeri egy utolsó pillanatokban szerzett góllal győzött a Napoli ellen, míg a Torino ikszelt a Lazio ellen (0-0), így egy ponttal ismét meglógott a zebracsíkos alakulat. A Juventus 45, a Torino 44 ponttal állt ekkor. Három mérkőzése maradt mindkét csapatnak és még bármi megtörténhetett. De semmi sem változott: a Torino folytatta a győzelmi sorozatot, de ez sem volt elég, ugyanis a Juventus is megnyerte mindhárom hátralévő meccsét, így minimális előnnyel, 51 pontot szerezve az 50 pontos Torino előtt, a Juventus lett a bajnokcsapat!

A győztes csapat:

Zoff, Gentile, Cuccureddu, Furino, Morini, Scirea, Tardelli, Causio, Boninsegna, Benetti, Bettega, Cabrini, Gori S., Spinosi, Marchetti A.

Edző: Giovanni Trapattoni

18. Scudetto 1978

Az 1977-78-as szezonban nemcsak a bajnokságra kellett figyelnie a Juventusnak, hanem az előző évi bajnoki cím jogán a Bajnokcsapatok Európa Kupájára is. Ennek érdekében új játékosokat igazolt a vezetőség: egy hosszantartó transzfer-saga végén érkezett a Cagliari ígéretes csatártehetsége, Virdis, mellette még két szélső, Fanna és Verza igazolt a Bianconerihez.

A bajnokság jól kezdődött (6-0 a Foggia ellen), majd a Napoli ellen Vidris nagyszerű játékával jól is folytatódott, aztán jött a Milan elleni mérkőzés a Stadio Comunaléban, amely döntetlenre végződött. Már ekkor is látszott, hogy a milánói piros-feketék nagy vetélytársai lesznek a Juventusnak ebben a bajnokságban. A Torino gyengélkedett, vereség az első fordulóban a Roma ellen, míg a fiatal Paolo Rossival felálló Vicenzát sokan titkos esélyesnek gondolták.

Ugyanakkor a Juventus útja egyszerű volt. Egy gólnélküli derbi után a Bianconeri nyert Milánóban az Inter ellen (1-0, Tardelli góljával), aztán a Bologna, a Pescara és a Roma ellen is. A Vicenza elleni idegenbeli ütközet semmin sem változtatott, mivel a végeredmény 0-0 lett, és a Milan sem tudta kihasználni ezt az eredményt. A Juventus viszont kihasználta a Rossoneri kritikus időszakát, és a tabella élére tört. A szezon első fele után a Juventus vezetett, a Torino 2, a Vicenza 3, míg a Milan 4 pont hátránnyal követte az éllovast.

A szezon második felének második meccsén az előny 4 pontra nőtt. A Juventus a Napoli ellen diadalmaskodott Boninsegna góljával. Ezt követően jött a Milan elleni visszavágó idegenben, azonban a Juventus végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést, így a 0-0-val megtartották előnyüket. A Lazio elleni bosszú emlékezetesre sikeredett, ugyanis a 3-0-s győzelem során Bettega duplázott, míg a harmadik gólt Boninsegna lőtte. A további út is sima volt: egy kockázatmentes döntetlen a derbin, majd egy fantasztikus visszatérés az Inter elleni meccsen, amelyen a Nerazzuri már 2-0-ra is vezetett, de a Juventus képes volt kiegyenlíteni. Aztán a Giallorossi elleni idegenbeli döntetlen már a Juventus 18. bajnoki címét jelentette! A bajnokságot a következő fordulóban, hazai pályán ünnepelte meg a csapat, és ekkor egy igen emlékezetes mérkőzést játszott a szezonban nagyszerűen teljesítő, és második helyen végző Vicenza ellen. A végeredmény 3-2 lett a bajnokcsapatnak.

A csapat legeredményesebb gólszerzője a 11 gólos Bettega volt, Boninsegna 10-et szerzett. Nem sokkal a szezon befejezte után került sor az argentín világbajnokságra, amelyen a Magyarország elleni győztes mérkőzésen, 1978. június 6-án, nem kevesebb, mint 9 Juventus-játékos szerepelt az olasz válogatottban (Zoff, Gentile, Cabrini, Benetti, Scirea, Causio, Tardelli, Bettega, Cuccureddu).

A győztes csapat:

Zoff, Cuccureddu, Gentile, Furino, Morini, Scirea, Causio, Tardelli, Boninsegna, Benetti, Bettega, Cabrini, Fanna, Virdis, Spinosi, Verza.

Edző: Giovanni Trapattoni

19. Scudetto 1981

A Falcao vezette Roma volt a bajnokság legnagyobb esélyese, és az Intert tették a legközelebbi üldöző szerepébe. A Juventusba egyedül az irányító, Liam Brady érkezett a nyáron, ami után a Bianconeri egy csendes rajtot vett, és 9 forduló után a Roma, az Inter, a Cagliari, a Catanzaro, a Fiorentina, a Torino és a Napoli is a Bianconeri előtt állt a tabellán, noha a táblázat nagyon szoros volt, ugyanis mindössze 4 pont választotta el az első helyezett Romát a nyolcadik Juventustól.

A felzárkózás 1980. december 14-én kezdődött, amikor a Juventus 4-1-es győzelmet aratott a Pistoiese gárdája fölött, miközben a Roma döntetlent játszott a Fiorentinával. A 13. fordulóban, 1981. január 18-án, a Giallorossi elleni idegenbeli ütközet 0-0-ra végződött, ami után már a Juventust is a bajnoki cím egyik esélyesének tartották a Roma, és az őket üldöző Napoli és Inter mellett. A szezon első felét lezáró fordulóban még érdekesebbé váltak a dolgok: a Roma mindössze döntetlenre volt képes hazai pályán a Avellino ellen, és az Inter is mindössze 1 pontot szerzett otthon a szuper Catanzaróval szemben, miközben a Juventus Firenzében Tardelli góljával képes volt győzni, így már csak 2 pont volt a hátránya a Romához, és egy az Interhez képest. Így a Bianconeri újult erővel veselkedett a bajnokság második felének.

A február 22-i 18. fordulóban még szorosabbá vált az élmezőny: az Inter befogta a Romát 24 ponttal, miközben a Juve és a Napoli 1 pont hátránnyal követte az élen álló kettőst. Egyből ezután az Inter elvesztette a fonalat, kikapott a Napoli elleni rangadón, miközben a Roma győzött Torinóban, a Stadio Comunaléban a Torino ellen, megtartva a Juventusszal szembeni előnyt (Bologna-Juventus 1-5). A 20. forduló a Juventusnak kedvezett, ugyanis míg ők az Ascoli ellen diadalmaskodtak, addig a Roma a Napoli elleni ikszelt, így a Bianconeri pontszámban beérte az élen álló Giallorossit, míg a Napoli továbbra is 1 pont hátrányból követte az élen állókat.

Innentől egy izgalmas, háromszereplős harc vette kezdetét a Roma, a Juventus és a Napoli között a bajnoki címért. Március 22-én, a 22. fordulóban a Bianconeri egy fantasztikus utolsó 5 percnek köszönhetően győzte le a Perugia csapatát (Brady büntetője és Marocchino győztes gólja is ekkor esett), mialatt a Roma döntetlent játszott Catanzaróban, és a Napoli is mindössze 1 pontot szerzett Avellinóban. Ekkor a következő volt az állás: Juventus 31, Roma 30, Napoli 29 pont. Ugyanakkor az Inter a következő fordulóban borsot tört a Bianconeri orra alá, legyőzve a torinói csapatot. Mindeközben a Roma a Cagliari, míg a Napoli a Bologna ellen győzött, így ekkor a Roma állt az első helyen.

Április 12-én a lehető legszorosabb volt az állás az élen: mindhárom csapatnak 35 pontja volt, miután a Juve és a Napoli is nyert, míg a Roma döntetlent játszott. A 26. Fordulóban a Juventus ellépett a másik két csapattól, ugyanis mialatt Udinében győzött a Bianconeri, a másik két csapat képtelen volt erre. Május 10-én egy vitatott 0-0-s döntetlent játszott a Juventus a Romával, ugyanis Furinót kiállították, és Turone gólját érvénytelenítette a bíró, így a Napoli még mindig látótávolságon belül maradt a Como elleni győzelemnek hála.

Juventus 40, Roma 39, Napoli 38 pont, így álltak ekkor a csapatok. Egy sorsdöntő forduló következett (az utolsó előtti), amikor is a Bianconeri Nápolyba utazott, így a fővárosi csapat arra várt, hogy a Napoli győzzön, így ők egy győzelemmel megelőzhették volna a Juventust. Azonban a San Paolóban a Juventus dominánsan játszva megérdemelte a győzelmet, így megtartotta az egypontos előnyét a Giallorossival szemben, míg a Napoli mostmár végleg kiszállt a versenyfutásból. Az utolsó fordulóban már nem volt több dráma, május 24-én, a Stadio Comunaléban a Juventus egy Cabrini góllal győzött a Fiorentina ellen, míg a Roma döntetlenezett Avellinóban, így a bajnokság hivatalosan is végetért. A Juventus ismét bajnok lett. Zoff volt ennek az egyik legnagyobb letéteményese, de sokat tett a címhez Brady (8 gól) és Cabrini, valamint Tardelli is (7-7 gól), akik megmutatták, hogy a győzelem lehetséges, hogyha sokoldalú bajnokaid vannak.

A győztes csapat:

Zoff, Cuccureddu, Cabrini, Furino, Gentile, Scirea, Causio, Tardelli, Bettega, Brady, Fanna, Marocchino, Prandelli, Verza, Osti, Brio, Galderisi, Storgato.

Edző: Giovanni Trapattoni

20. Scudetto 1982

Egy újabb kihívásokkal teli, de a végén győzedelmes szezon volt az 1981-82-es a Juventus számára. A nyár folyamán Massimo Bonini került a csapathoz, valamint visszatért a csatár Virdis. A szezon elején nagyon beindult a Bianconeri: sorozatban 6 győzelmet arattak, aminek köszönhetően a táblázat tetején találták magukat. Azonban a 7. fordulóban a Roma érkezett a Stadio Comunaléba, és Falcao góljával győzelmet aratott, amivel csökkentették a hátrányukat. A Juve előnye egy héttel később tovább csökkent, amikor a Genoa is legyőzte a Zebrákat, akik – úgy tűnt – elveszítették a kontrollt. Azonban a Giallorossi nem volt következetes, mert a következő fordulóban kikaptak az Intertől, így megnyílt az esély Trapattoni csapata előtt, hogy visszavegyék az első helyet. Telt ház előtt sikerült is ezt elérni.

December 13-án, 11 forduló elteltével, 4 csapat volt, amely kiemelkedett a mezőnyből: a Juve, a Roma, a Fiorentina és az Inter. Ezek közül a legelszántabbnak a Fiorentina tűnt, amely 1982. január 3-án a tabella élére ugrott. Mögöttük ekkor a Juve állt egy ponttal, akik a fiatal Galderisi góljával gyűrték le az Udinesét. Ezt követően a Viola és a Bianconeri növelte előnyét a többi üldözővel szemben, így a szezon második felének kezdetén csak a 3 pont hátránnyal mögöttük álló Intert tekinthettük még bajnokaspiránsnak.

A Fiorentina és a Juventus között tovább folyt a küzdelem. A Juventus a derbi visszavágóján 4-2-re nyert, a Fiorentina pedig a Roma ellen győzött. Aztán március 14-én jött a fordulópont: a Juve idegenben sem kegyelmezett a Giallorossinak (3-0), a Fiorentina pedig csak döntetlent játszott a Torinóval. Ekkor a Juvénak 34, a Fiónak 33 pontja volt. A két fél közötti szuperrangadó április 4-én semmi változást nem hozott (0-0), de a Viola előnyt kovácsolt a Bianconeri Ascoli elleni döntetlenjéből, és a visszaállt az élre a 26. fordulóban.

A 28. forduló után ismét a Juventus vezetett, pontelőnnyel, ugyanis Paolo Rossi első visszatérése alkalmából Udinében, Trapattoni csapata nagyszerű győzelmet aratott (5-1), a Fiorentina pedig csak döntetlent játszott a San Siróban az Inter ellen (1-1). Ekkor úgy tűnt, hogy a harcnak vége, de még közel sem volt. A Juventus nem tudta legyőzni a Napolit a Stadio Comunaléban az utolsó előtti fordulóban, a Viola pedig győzött az Udinese ellen, így mindkét csapatnak 44 pontja volt ekkor. Úgy tűnt, hogy egy bajnoki döntőre lesz szükség. Két idegenbeli meccs maradt a végére: a Juve Catanzaróba utazott, míg a Fiorentinát a Cagliari látta vendégül. A meccsek egészen a végéig egyenlőek maradtak, így Liam Brady büntetőből szerzett találata döntőnek bizonyult, és erre a másik meccsen a Violának már nem volt válasza, így ez a Scudetto is Torinóba vándorolt! Scirea, Virdis és Zoff minden egyes meccsen pályára léptek. Virdis lett a csapat legjobb góllövője 9 góllal, de említést kell tennünk a fiatal Galderisi 6 góljáról is.

A győztes csapat:

Zoff, Gentile, Cabrini, Furino, Brio, Scirea, Marocchino, Tardelli, Galderisi, Brady, Virdis, Bonini, Fanna,Prandelli, Bettega, Osti, Rossi, Tavola.

Edző: Giovanni Trapattoni

21. Scudetto 1984

1983 nyarán nagyon fontos változások mentek végbe a Juventusnál. Néhányan szomorú búcsút vettek: Dino Zoff 41 éves korában visszavonult, míg Bettega Kanadába ment levezetni karrierje végén. További távozók voltak még Fanna, Galderisi, Marocchino és Virdis. Fontos érkezők voltak: Avellinóból érkezett a fiatal kapustehetség, Tacconi. Mellette érkezett még a halálos ballábbal rendelkező Beniamino Vignola, valamint Rossi támogatására a csatársorba Nico Penzo. Ez a csapat már Michel Platini Juventusa volt.

Az első mérkőzésre szeptemberben került sor, amelyen a szinte teltházas Stadio Comunaléban az Ascoli volt az ellenfél, de ők nem igazán tudták azt az ellenállást bemutatni, amit szerettek volna, így a meccsen a Juventus dominált, ami egy 7-0-s győzelemben öltött alakot. Penzo 4 gólt szerzett, lábbal és fejjel is eredményes volt. Október 2-án a Juventustól kölcsönbe szereplő Laudruppal megerősített Lazio szerette volna megszakítani a Juventus sorozatát, de végül elbuktak, hála Platini nagyszerű góljának. A következő fordulóban a Milan volt az ellenfél, azonban ekkor sem botlott meg a csapat, és Platini, valamint Rossi góljával (amire a fiatal Baresi büntetőből tudott válaszolni) itt is győzedelmeskedett. A Juventus ekkor 9 ponttal vezette a bajnokságot, mögöttük a 8 pontos címvédő, a Roma állt, míg a többi csapat már lemaradóban volt…

A derbin kikapott a Bianconeri, majd a Sampdoria ellen, akit a korábbi Juve-játékos, Liam Brady, valamint a jövőbeli Bianconero, Galia erősített, nyolc napon belül a második vereségét is elszenvedte Trapattoni csapata. A visszatérés azonban kegyetlen volt: 3-1-es győzelem a Verona ellen (Rossi duplájával), 2-0-s győzelem a Catania ellen, mielőtt egy firenzei 3-3-as, érzelmekkel teli döntetlent játszott a csapat, ahol Bonini ismét gólt szerzett. December 4-én a Juventus-Roma rangadó 2-2-re végződött, ekkor Tacconi megsérült. A Juve még mindig első volt, de az ellenfelek lőtávolon belül helyezkedtek. Az év végén Platini és Vignola góljával legyőzték az Intert, majd az év utolsó meccsén az Avellino ellen is győztek, így ekkor a Juventus vezette a tabellát.

A bajnokság második fele egyértelmű volt. Február 19-én a Milan ellen tartott erődemonstrációt a csapat (3-0), majd a következő vasárnapon eljött a derbi visszavágójának az ideje. A Toro került előnybe Selvaggi góljának köszönhetően, de Platini legendás duplájának köszönhetően ezúttal a Torino húzta a rövidebbet. Juventus 32, Roma 27 pont ekkor. A munka nehezét már elvégezte a Bianconeri. Egy Vignola-büntetőgól a Fiorentina ellen április 1-jén, majd egy csodálatos teljesítmény az egész csapattól Milánóban az Inter ellen április 29-én bezárta a még nyitva levő kérdéseket. A Juventus az utolsó előtti fordulóban megnyerte a bajnokságot és ezután már csak a KEK-re koncentrálhatott. Scirea és Paolo Rossi mind a 30 bajnokin pályára léptek. A bajnokság legjobb góllövője Platini volt a maga 20 góljával, akit 13-mal Paolo Rossi követett.

A győztes csapat:

Tacconi, Gentile, Cabrini, Bonini, Brio, Scirea, Penzo, Tardelli, Rossi, Platini, Boniek, Vignola, Caricola, Prandelli, Bodini, Tavola, Furino, Koetting.

Edző: Giovanni Trapattoni

22. Scudetto 1986

A Juventus, amely az előző szezonban története során először nyerte meg a BEK-et, ezt a szezon letaglózó magabiztossággal kezdte, amellyel megfelelően felkészült a december 8-ai, tokiói Világkupára. 8 meccsen 8 győzelem! Így kezdődött a szezon, igaz a következő fordulóban Nápolyban vereség következett (Maradona szerezte a hazaiak győztes találatát), de ez a kisiklás nem befolyásolt semmit sem. Egyből ezután, a 10. fordulóban, győzelmet aratott a csapat, ekkor a Roma volt az áldozat (3-1), így 4 pontos előnyt élvezhetett a tabella tetején a Bianconeri. A bajnokság első felének végére az előny csak tovább nőtt, ekkor a Napoli 6, míg a Roma és az inter 8 pont hátrányból követték a világ legjobb csapatát.

Viszont a Giallorossi ezután tökéletesítette a játékát, és elkezdte ledolgozni a hátrányt. A Juventus elvesztette a ritmust, és a Roma a 21. fordulóra 3 pontra csökkentette a deficitet. A 25. meccsnapon még egyértelműbbé vált a Roma szándéka, ugyanis magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a Juventus felett. Két játéknappal később a Bianconeri bukott Firenzében, és a Roma már csak egy pontra volt a 40 pontos Juventus mögött. Azonban az utolsó két fordulóra azonos pontszámmal mentek a csapatok, ugyanis a Roma győzött a Pisa ellen, míg a Juventus mindössze döntetlenre volt képes a Sampdoria ellen.

Az utolsó előtti forduló maga lehetett volna a pokol a Juventus számára, mivel az ő ellenfelük a regnáló bajnok, a Milan volt, míg a Roma a már kiesett Leccével találkozott. Azonban az elképzelhetetlen megtörtént: a pugliai csapat minden tehertől megszabadulva játszott, és 3-2-re nyert a fővárosi csapat ellen, miközben a Juventus Laudrup góljával egy nagyon nehéz meccsen győzött a milánóiak ellen. Így a Juvénak 43, a Romának pedig 41 pontja volt. Az utolsó fordulóban további meglepetésre vártak, de ez most nem jött el: a Juventus a Lecce ellen Mauro, Cabrini és Serene góljaival győzött 3-2-re, míg a Roma Comóban szenvedett vereséget, így végül a Bianconeri 4 pont előnnyel nyerte meg az újabb bajnokságát. Tacconi, Favero, Cabrini és Platini minden meccsen játszottak, míg Brio és Laudrup csak egyről-egyről hiányoztak. A csapat legjobb gólszerzői Platini (12), Aldo Serena (11) és Michael Laudrup (7) voltak.

A győztes csapat:

Tacconi, Favero, Cabrini, Bonini, Brio, Scirea, Mauro, Manfredonia, Serena, Platini, Laudrup, Pin, Pioli, Pacione, Briaschi, Caricola, Bonetti II.

Edző: Giovanni Trapattoni

23. Scudetto 1995

8 hosszú év telt el a Juventus előző bajnoki címe óta, így már bőven itt volt az ideje, hogy a csapat nyerjen egy Scudettót. 1994 nyarán nagyon sok minden megváltozott, a csapat visszatért a hagyományaihoz. Ez egy teljesen újraformált Juventus volt, Marcello Lippivel a kispadon. Ciro Ferrara a védelemben, Paulo Sousa és Deschamps a középpályán, míg a fiatal Del Piero (aki az előző évben érkezett Torinóba) a csatársorban szerepelt. Ők mind lényeges érkezők voltak az első csapathoz.

Ebben a szezonban a győzelmek már 3 pontot értek, így a Brescia elleni, szeptember 4-i, 1-1-es döntetlen nem sokat ért. A következő fordulóban, hazai pályán, a Bari ellen visszatért a Juve egy küzdelmes, 2-0-s győzelemmel. A Napoli elleni meccsen Del Piero megmutatta klasszisát, és egy emlékezetes gólt szerzett a 2-0-s meccsen, amely az első gólja volt a Juventusban.

Az első komolyabb tesztre sem kellett sokat várni, ugyanis szeptember 25-én összecsapott a Sampdoria és a Juventus, akiket előzetesen a legnagyobb esélyeseknek tartottak a bajnoki címre. Di Livio nyitotta a gólok sorát, aki az asszisztot Del Pierótól kapta, aki a sérülésektől hátráltatott Roberto Baggio helyén játszott ebben a szezonban. A csapat szép futballt játszott, de összességében nem eredményeset. Egy Inter elleni 0-0 után a csapat a Foggia ellen vereséget szenvedett. Ugyanakkor október 23-án, Cremonában, Vialli és Roberto Baggio ismét egymás mellett játszhattak. A Juventus új erőre kapott és meggyőződéssel játszott, és a 2-1-es győzelemnek köszönhetően ismét visszakerültek a bajnokaspiránsok közé.

A következő meccs egy hazai rangadó volt a Milan ellen a Stadio Delle Alpiban, melyen Baggio fejesének köszönhetően diadalmaskodott a hazai csapat. Ekkor úgy tűnt, hogy csak a Parma lesz képes tartani a lépést a ritmust váltott Juventusszal. Miután az áradás miatt Piemontban megállt az élet, így a derbit is elhalasztották, a Juve egy nagyszerű győzelmi sorozatba kezdett: 3-1 a Reggiana ellen (Del Piero mindössze néhány másodperccel a pályára lépése után már gólt is szerzett), 2-1 a Padova ellen Ravanelli döntő góljával, majd egy különleges, 3-2-es győzelem a Fiorentina ellen, akik már 2-0-ra is vezettek a meccsen. Ezen a meccsen Vialli duplázott, majd a legvégén Del Piero szerzett egy csodálatos gólt.

December 11-én a Lazio is fejet hajtott a Juventus előtt az Olimpiai Stadionban, ami a lehető legjobb felkészülés volt a Parma elleni nagy ütközetre. 1995. január 8-án játszották a bajnokság rangadóját, amelyen az ex-Juve-játékos Dino Baggio szerzett vezetést a Parmának, azonban Ravanellinek köszönhetően győztesen hagyta el a pályát a vendégcsapat. Ezután a Roma következett a Juve listáján (3-0), ami úgymond egy előzetese volt a bajnoki cím felé vezető útnak. De azért nem volt az olyan sima. Először a Cagliari ellen, majd az elhalasztott derbin a Torino ellen (3-2) is vereséget szenvedett a Bianconeri.

A bajnokság második felét a megfelelő hozzáállással kezdte a csapat: három győzelem sorrendben a Brescia, a Bari és végül a Napoli ellen. Ezután jött a Sampdoria elleni ütközet a Marassiban, amit Vialli góljával nyert meg a vendégcsapat. Egy másik fontos pillanat volt, amikor a San Siróban Vialli és Ravanelli góljával győzött a csapat a Milan ellen április 2-án, és ekkor úgy tűnt, hogy már tényleg sétagalopp lesz az újabb bajnoki címig vezető út, de a Juve saját magának tette nehézzé a továbbiakat, ugyanis zsinórban három hazai meccsét veszítette le, még az volt a szerencse, hogy közben idegenben gyűjtötte a győzelmeket. Május 21-én érkezett a második Parma a Delle Alpiba. A Juvénak már egy döntetlen is elegendő lett volna az újabb bajnoki címhez, azonban a Bianconeri nem bízott semmit sem a véletlenre, és 4-0-val elsöpörte a vendégeket Ravanelli két, valamint Deschamps és Vialli góljával. Két meccsel a bajnokság vége előtt, hazai pályán biztosította a bajnoki címet a Juventus! Ferrara és Ravanelli minden mérkőzésen pályán voltak. Vialli 17, Ravanelli 15, Del Piero és Baggio 8 góllal zárták a szezont.

A győztes csapat:

Peruzzi, Ferrara, Torricelli, Carrera, Kohler, Paulo Sousa, Di Livio, Conte, Vialli, Baggio R., Ravanelli, Del Piero, Marocchi, Tacchinardi, Jarni, Deschamps, Orlando A., Fusi, Rampulla, Grabbi, Fantini, Squizzi, Tognon.

Edző: Marcello Lippi

24. Scudetto 1997

Az előző szezonban a Juventus a Milan mögött a második helyen végzett a bajnokságban, de Európa bajnoka lett az Ajax elleni döntőben aratott győzelemnek hála. A nyár folyamán nagy változások mentek végbe a csapatnál: a csatársorból távozott Vialli és Ravanelli, érkezett viszont Boksic, Vieri és Amoruso. A támadószekcióban a csapatnál maradt Del Piero és Padovano. A védelmet és a középpályát két játékos volt hivatott megerősíteni: Montero és Zidane.

A szezonkezdet nem volt a legerősebb: a Reggiana ellen csak döntetlent játszott a csapat, és noha a Cagliari ellen 2-1-es győzelem lett a vége, ez csak minimális lelkesedést váltott ki a klubból. Boksic és Ferrara voltak a gólszerzők ezen a meccsen. A Perugia és a Fiorentina elleni meccseken aratott győzelmeknek hála Lippi csapata a tabella tetejére rakétázott, azonban október 13-án egy váratlan vereség következett Vicenzában. A visszatérés lehetősége a következő fordulóban az Inter elleni meccsen jött el. Az első félidőben Jugovic, míg a másodikban Zidane szerzett egy hatalmas gólt, így 2-0-s győzelmet aratott a torinói csapat.

Ugyanakkor a Juventus nem tudott elszakadni a többi csapattól: a Roma, a Napoli, majd a Milan elleni döntetlenek után befogták a torinóiakat. Ezt követően egy négyes győzelmi sorozatot épített a Juve, mely során az Udinese elleni (4-1-s) győzelem volt a legmeggyőzőbb. A sorozat alatt Zidane góljával a Bologna, Ferrara góljával a Sampdoria ellen győzött a Bianconeri, valamint egy fantasztikus feltámadást mutatott be a Verona ellen: 0-2-ről 3-2-re fordított a csapat hazai pályán.

A szezon kulcspontjához érkezett. A Juventus néha nagyon szenvedett, amit a Parma ki is használt, és az egymás elleni, januári rangadóan mindhárom pontot megszerezte. 1997 tavaszán következtek a döntő mérkőzések. Március 9-én az Inter-Juve gólnélküli döntetlennel végződött. Március 15-én Vieri és Amoruso tökéletes együttműködésének köszönhetően (előbbi kettő, utóbbi egy gólt szerzett) nyert a Juventus a Roma ellen. Április 6-án a Milan ellen mutatta meg a csapat, hogy ők a legjobbak Itáliában. A San Siróban egy olyan domináns játékot mutatott be a Bianconeri, amilyet ritkán látni: az elejétől a végéig kontrollálták a meccset, és 6-1-es, tekintélyt parancsoló győzelmet arattak a házigazdák felett. Jugovic és Vieri dupláztak, a maradék két gólt pedig Zidane és Boksic szerezték. A Juve lendületben volt, azonban a következő hétvégén hazai pályán csúszott be egy vereség az Udinese ellen, amit rögtön utána javított a csapat egy nehéz, Bologna elleni győzelemmel.

Május 15-én dőlt el minden. A Juventus a Piacenzát látta vendégül, miközben a legfőbb ellenlábas, a Parma a Milannal nézett farkasszemet. A Juventus nehézkesen indult be, de aztán dominált, miközben az emilia romagnai csapat kikapott a Rossoneritől. Május 18-án a Juventus-Parma 1-1-re végződött, és a Bianconeri az ezt követő bajnokin, Bergamóban is ikszelt, amivel matematikailag is biztossá vált a 24. Scudetto!

Soha korábban nem volt ennyi kulcsjátékos, akik hozzájárultak a bajnoki címhez: Del Piero, Padovano és Vieri 8-8 góllal végeztek a klub góllövőlistájának élén, míg Jugovic 6, Zidane 5, Ferrara 4, Amoruso és Boksic pedig 3-3 gólt szerzett. Di Livio és Ferrara szerepelt legtöbbször a bajnokságban (32 alkalommal mindketten). A centenáriumi szezon nem is végződhetett máshogy, csak a bajnoki címmel!

A győztes csapat:

Peruzzi, Rampuulla, Falcioni, Ferrara, Montero, Porrini, Iuliano, Pessotto, Tacchinardi, Dimas, Torricelli, Di Livio, Jugovic, Zidane, Deschamps, Lombardo, Conte, Ametrano, Cingolani,Trotta, Vieri, Amoruso, Boksic, Del Piero, Padovano.

Edző: Marcello Lippi

25. Scudetto 1998

Az 1997-98-as szezonra két nagy érkező volt: Pippo Inzaghi és Edgar Davids. Egyértelmű volt a vezetés célja, megismételni az előző év sikereit. A Juve egy kicsit különbözött a előző szezonban látott csapattól, ugyanis a sikerek legfőbb letéteményesei Del Piero és Inzaghi voltak, akik szinte a kezdetektől nagyon jól megértették egymást. Az új csapat első tesztje az első fordulóban a Lecce ellen jött el, akiket Inzaghi és Conte góljával győztek le 2-0-ra. A csapat elég jól játszott, de idegenben nehezen találták a ritmust. A Roma és Sampdoria elleni túrák döntetlennel végződtek. A várva várt idegenbeli győzelem október 19-én jött el egy Bari elleni 5-0-s diadal formájában. A Juve fő vetélytársai a Ronaldo vezette Inter és a Lazio voltak ebben az évben.

A Parma és a Milan elleni döntetlenek után egy nagyon fontos hazai siker következett a Biancocelesti ellen, amit Del Piero duplájával sikerült elérni. December 21-én 5-2-re nyert a Juventus az Empoli ellen, Edgar Davids hathatós közreműködésének köszönhetően. Január 4-én utazott Milánóba a Bianconeri, de az elfogadható játék ellenére nem tudták elkerülni a vereséget az Inter ellen. Úgy tűnt, hogy ez az év Moratti csapatáé lesz, de a Juve nem adta fel. Sorozatban 5 győzelem következett a Vicenza, a Bologna, az Atalanta, a Lecce és a Roma ellen, amellyel ismét a Juventusnál volt az előny. Egyértelmű volt, hogy az egymás elleni meccs döntő fontosságú lesz.

Március 22-én került sor a Parma-Juventus rangadóra. A Gialloblu már 2-0-ra is vezetett, és ekkor úgy tűnt, hogy a Juventus nagy bajban van. Azonban a Bianconeri nem adta fel, és Inzaghi, valamint Tacchinardi góljaival 2-2-re mentette a mérkőzést, ami pszichikailag még fontosabb volt, mint a megszerzett egy pont. Ezután egy gyenge formában lévő Milant győzött le magabiztosan, Del Piero és Inzaghi duplájával, 4-1-re a Juventus. Április 5-én a fővárosba, a Lazio elleni ütközetre utazott a Bianconeri. Ez ismét egy elképesztő meccs volt, a Juventus szenvedett, de nyugodt maradt, miközben a győzelmi kényszer alatt játszó Lazio begörcsölt. A meccset a végén Pippo Inzaghi gólja döntötte el.

Április 26-án jött el a várva várt szuperrangadó az Inter ellen. A Juventus előzőleg a Piacenza és az Empoli ellen is győzött, és noha az Internek becsúszott egy-egy váratlan vereség, még így is a Juve nyomában voltak. Del Piero gólja döntött ezen a meccsen, amellyel gyakorlatilag eldőlt az ezévi Scudetto sorsa, amit matematikailag május 10-én, a Bologna elleni hazai meccsen biztosított be a csapat. A bajnokságban a Del Piero-Inzaghi kapcsolattal nem tudtak mit kezdeni az ellenfelek, ők ketten 39 gólt szereztek (21-et Alex, 18-at Pippo). A bajnokság meglepetéscsapata az Inter mögött a harmadik helyen végző Udinese volt.

A győztes csapat:

Peruzzi, Rampulla, Birindelli, Montero, Iuliano, Dimas, Pessotto, Torricelli, Ferrara, Zamboni, Zidane, Di Livio, Conte, Deschamps, Tacchinardi, Pecchia, Davids, Del Piero, Inzaghi, Fonseca, Amoruso, Zalayeta, Padovano, Aronica.

Edző: Marcello Lippi

26. Scudetto 2002

2001 nyara hatalmas változásokat hozott a Juventus életében. Először is, visszatért Marcello Lippi, akivel a csapat mindent megnyert korábban 1994 és 1998 között. Zidane ekkor váltott világrekordot jelentő összegért csapatot (a Real Madridba igazolt), viszont jelentős játékosok érkeztek Buffon, Thuram, Nedved és Salas személyében. A Juve jó formában kezdte a szezont és Del Piero, valamint az előző szezonban érkező David Trezeguet duplájának köszönhetően 4-0-val küldte haza a Venezia csapatát. Ugyanez volt a leosztás 7 nappal később, Bergamóban is (2-0-s győzelem). A Bianconeri nagyszerű formában volt, a meglepetésre nagyon jól szereplő Chievót is legyőztek a harmadik fordulóban, de a problémák elkezdtek alakot ölteni.

A Lecce ellen mindössze egy 0-0-s döntetlen jött össze a negyedik játénapon, amely után a Batistuta vezette Roma érkezett a Delle Alpiba, ahonnan három ponttal távoztak szeptember 29-én. A torinói derbin egy harcos Torinóval találta szembe magát a Juventus, így a 3-0-s előnyt is „sikerült” leadni, és mindössze egy pont lett a „jutalom”.

A Juve lassan leszakadni látszott, de a november 4-i, veronai meccs már megmutatott valamit abból a határozottságból, ami a Juve sajátja, aminek köszönhetően a hosszabbításban sikerült 2-2-re menteni a meccset. Egy Parma elleni hazai 3-1 következett, ami után a Lazio legyőzte a Juvét, de a következő héten eljött az, amire minden Bianconero várt: Pavel Nedved formába lendült! Miután a keret összeért, Lippi célja egyértelmű volt: meg kell előzni a tabellán a Juventus előtt álló Inter, Roma, Chievo, Lazio, Bologna fogatot. Egy őrült hajsza vette kezdetét: december 23-án a Brescia volt Lippi csapatának áldozata (4-0), majd az Udinese, a Venezia és az Atalanta következett a sorban.

A Lecce elleni 3-0-s győzelem után következett az Olimpiai Stadionban a Roma elleni rangadó az első helyért. Davids kiállítása után 10 emberrel játszott a Juve, de a meccs végéig kitartott a vendégcsapat, így egy értékes döntetlennel térhettek haza. Március 9-én jött a Derby D’Italia. Seedorf a milánóiaknak szerzett vezetést, de aztán a Bianconeri ellentmondást nem tűrően feltámadt, és Trezeguet, majd Tudor góljának köszönhetően megfordította az állást, viszont a végén még Seedorf is beköszönt, így 2-2 lett az Inter-Juve rangadó, tehát a döntés későbbre maradt.

Márciusban úgy tűnt, hogy sokba kerülhet a Bianconerinek a Nerazzuri ellen elszalasztott győzelem, ugyanis a Juventus a Parma ellen vereséget szenvedett, és a Lazio ellen sem tudott győzni (döntetlen hazai pályán), így úgy tűnt, hogy csak másodlagos szerepe lesz ebben a bajnokságban Lippi csapatának. Azonban nem így lett. Április 7-én a Bianconeri megmutatta, hogy készen áll a kihívásra (4-0 a Perugia ellen). A Milan volt a következő áldozat április 14-én, akiket a Nerazzuri és a Giallorossi buktája után győztek le.

Április 21-e volt az első fordulópont. Az Inter, amely 3 ponttal előzte meg ekkor a Juventust, nem tudta legyőzni a Chievót, miközben a Juventus a Piacenza ellen diadalmaskodott Nedved nagyszerű góljával. Mindösszesen egy pont volt a két csapat között különbség, valamint a Roma is beleszólhatott még a bajnoki címbe. Az utolsó előtti forduló izgalom nélkül lezajlott, így egy elképesztően izgalmas szezonzárót várhattunk. A Nerazzuri a Lazio ellen lépett pályára Rómában, míg a Juve Udinébe utazott, a Roma pedig a Delle Alpiba utazott a már megmenekült Torino elleni meccsre. A Bianconeri hamar lerendezte a saját meccsét, negyedóra alatt eldöntötte a három pont sorsát. Az Inter eközben szenvedett, visszajött a meccsébe, majd ismét hátrányba került, végül összeomlott. Ez a bajnokság a Bianconeri örömével és Ronaldo könnyeivel ért véget! A 26. Scudetto! Trezeguet volt a legjobb gólszerző 24 góllal, Del Piero 16-ot szerzett a bajnokságban.

A győztes csapat:

Buffon, Thuram, Pessotto, Iuliano, Zenoni C., Ferrara, Montero, Tudor, Birindelli, Paramatti, Nedved, Zambrotta, Davids, Tacchinardi, Conte, Maresca, O’Neill, Trezeguet, Del Piero, Zalayeta, Salas, Amoruso.

Edző: Marcello Lippi

27. Scudetto 2003

Az előző szezonhoz képest alig volt változás a keretben, mindösszesen Trezeguet hiányzott sérülése miatt az Atalanta elleni hazai meccsről, így az új igazolás, Marco Di Vaio kezdett a helyén, de Del Piero jelentette az állandóságot. Az ő duplájával már az első félidőben lerendezte a Juve a meccset, végül Fresi góljával alakult ki a 3-0-s végeredmény. A következő fordulóban a Juventus Empoliban folytatta a sorozatát, ismét Del Pierónak volt köszönhető a diadal. A harmadik meccsen az Inter legyőzte a Chievót, így megtartotta egy pontos előnyét, miközben a Bianconeri egy hihetetlen feltámadást hajtott végre a Parma ellen, ugyanis 3 perccel a vége előtt még 2-0-ra vezetett az ellenfél, de Del Piero és Tudor góljának hála legalább 1 pontot megmentett a csapat.

Október 6-án a Como ellen sem mentek jobban a dolgok: Pecchia góljával a vendégek szereztek vezetést, és csak Zalayeta góljának volt köszönhető, hogy egyáltalán egy pontot szerzett hazai pályán a Bianconeri. Eközben a két milánói csapat tovább nyomult előre. A válogatott meccsek miatti szünet után, október 9-én, játszották az Inter-Juventus meccset, amelyen a Nerazzurinak komoly lehetősége volt, hogy már a szezon elején leszakítsa az egyik riválist a bajnoki címért folyó versenyben. A Juventusnak komoly esélye volt a győzelemre, ugyanis a 88. percben Del Piero büntetőből megszerezte a vezetést a vendégcsapatnak, azonban az utolsó szögletből, amelyhez még Toldo is előrement, a büntetőterületen belüli kavarodásból gólt szerzett az Inter, így döntetlenre mentve a meccset.

Csak a Milan profitált ebből a döntetlenből, ők Bergamóban győztek, de ezután drámai változások következtek. A Rossoneri a Chievo ellen (2-3) vereséget szenvedett a 7. fordulóban, a Bianconeri pedig szűken ugyan, de győzött az Udinese ellen (1-0, Salas góljával). Az Internazionale legyőzte a Bolognát, és ismét a tabella tetején találta magát. November a Juventus hónapja volt! 3.-án, Modenában Del Piero góljának köszönhetően egy 1-0-s győzelemmel kezdődött a felzárkózás. Hétközben a Piacenza ellen Nedved góljával lett meg a győzelem. November 11-én a Juventus a Delle Alpiban a Milan ellen egy csalódást keltő első félidő után visszatért a meccsbe, és végül 2-1-re győzött. A Bianconeri nagy sorozatban volt, aminek a Torino itta meg a levét (4-0 a derbin Nedved hihetetlen góljával), mialatt az Inter mindössze döntetlent játszott Rómában a Farkasok ellen. De túl korai volt még az öröm. A 12. meccsnapon a Juve utazott Rómába, ahol Totti és Cassano góljaival hamar előnybe került a hazai csapat, amire az első félidőben Del Piero válaszolt, aztán Nedved egyenlítette ki az állást, így a hazaiak sorozatban második döntetlenjüket játszották a bajnokságban.

December 8-án jött el a Juventus szezonbeli első veresége Bresciában, amit egyből egy újabb vereség követett hazai pályán a Lazio ellen (1-2). De a feltámadás azonnal jött: a Perugia és a Reggina voltak a szenvedő felek. Majd Trezeguet mesterhármasának hála a Chievo ellen is győzött a Bianconeri (4-1), de még mindig a két milánói csapat mögött álltak ekkor a tabellán.

A szezon második felének kezdetén a Piacenza ellen egy egyértelmű győzelem született, amit mind a csapat, mind a szurkolók a néhány nappal korábban elhunyt Gianni Agnelli emlékének ajánlottak. Az Atalanta elleni idegenbeli döntetlen szerencsére nem hagyott nyomot a csapaton, ugyanis az Empoli ellen ismét győzelemnek örülhettek a szurkolók (köszönhetően Trezeguet korai büntetőjének). Ugyanebben a fordulóban a Milan vereséget szenvedett Perugiában. Február 16-án egy határozott Juve vereséget mért a Parmára, az Inter vereséget szenvedett a Chievo ellen, míg a Milan döntetlent játszott hazai pályán a Lazióval (2-0-s hátrányból visszajőve). Ekkor a Juventus szárnyalt az újabb Scudetto felé, és probléma nélkül győztek előbb a Como (3-1), majd a 23. fordulóban Cuper Intere ellen is (3-0).

A következő fordulóban Trezeguet extraklasszis teljesítményének hála a Juve Udinében tudott győzedelmeskedni, ahol egyik milánói ellenfél sem tudott győzni a szezon korábbi szakaszában. Majd a Modena legyőzése jött a sorban, mialatt a Milan nem tudott gól szerezni Reggio Calabriában (0-0). Ekkor úgy állt, hogy amennyiben a Bianconeri megnyeri a Rossoneri elleni idegenbeli rangadót március 2-án, megnyugtató előnye lenne a Milan előtt, azonban a hazai csapat 2-1-s győzelmet aratott.

A következő fordulókban volt egy 2-0-s derbigyőzelem a Toro ellen, valamint egy izgalmas meccsen elért 2-2 a Bologna ellen. A Scudetto április 27-én került elérhető közelségbe: Del Piero két góljával győzött a Bianconeri a Brescia ellen, míg az Inter csak 1-1-et játszott a Lazióval. Ekkor már csak matematikailag nem volt bajnok a Juventus. Végül május 10-én, egy fővárosi, Lazio elleni döntetlen után (0-0) vált biztossá az újabb bajnoki cím. A szezon utolsó meccsén, a Chievo ellen gólfesztivált rendezett a csapat a szurkolók legnagyobb örömére. A 27. Scudettót is megnyerte a klub, és az év végén Pavel Nedved lett az Aranylabdás!

A győztes csapat:

Buffon, Chimenti, Thuram, Zambrotta, Ferrara, Iuliano, Montero, Birindelli, Pessotto, Tudor, Zenoni C., Fresi, Moretti, Camoranesi, Nedved, Tacchinardi, Davids, Conte, Baiocco, Olivera, Paro, Di Vaio, Del Piero, Trezeguet, Zalayeta, Salas.

Edző: Marcello Lippi

28. Scudetto 2005 (később elvett bajnoki cím)

2004 nyarán Marcello Lippi elhagyta a Juventust, s helyére Fabio Capello érkezett. A keret is jelentősen kicserélődött. Érkezett Emerson a Romától, Fabio Cannavaro az Intertől, Manuele Blasi a Parmától, a francia Jonathan Zebin szintén a Romától, valamint a svéd középcsatár, Zlatan Ibrahimovic az Ajaxtól.

A Juventus szárnyalt a bajnokság első fordulóiban. A Brescia, Atalanta és Sampdoria elleni meccsek után becsúszott egy döntetlen, de ezután minden úgy ment tovább, mintha semmi sem történt volna. November végén az Inter 2-0-s hátrányból jött vissz a meccsbe (2-2) a Juventus ellen, majd a Milan is vereség nélkül hagyta el a Delle Alpit december 18-án, viszont a Juventus formája megállíthatatlan volt.

2005. március 5-én, a Roma ellen győzelmet követően úgy tűnt, hogy a Scudetto a Juventus kezében van. Ugyanakkor az Inter ellen hazai pályán nem jött össze a győzelem, és a nagyszerű formába lendülő Milan azt jelentette, hogy minden a május 8-ai, milánói Milan-Juventus mérkőzésen fog eldőlni. A Juventus győzött Trezeguet góljának köszönhetően (Del Piero fantasztikus, ollózós gólpassza után), így az első hely nem volt kérdéses. Végül a Milan 7 ponttal végzett a Juventus mögött, míg az Inter 14 pont hátrányt szedett össze.

A győztes csapat:

Buffon, Cannavaro, Thuram, Zambrotta, Camoranesi, Ibrahimovic, Emerson, Del Piero, Zalayeta, Nedved, Blasi, Zebina, Pessotto, Appiah, Trezeguet, Olivera, Tacchinardi, Kapo, Birindelli, Montero, Ferrara, Chimenti, Tudor, Masiello, Mutu.

Edző: Capello Fabio

29. Scudetto 2006

A Juventus Mutuval, Chiellinivel és Vieirával megerősített kerettel vágott neki a 2005-2006-os szezonnak. A csapat hihetetlenül, 9 győzelemmel kezdte a bajnokságot, mielőtt Milánóban a Milan meg nem állította őket a 10. fordulóban. Azonban Capello csapata ismét formába lendült, és több vereséget nem is szenvedett el ebben a bajnokságban!

A Milan végig kitartó üldöző volt. A Juventus december 4-én Firenzében is nyerni tudott, és a 2-1-es győzelemnek hála a csapat továbbra is a tabella élén maradt. Minden kétely szertefoszlott 2006. február 12-én, amikor Milánóban az Inter ellen nagyon fontos három pontot szerzett a Bianconeri, amivel továbbra is a mezőny előtt álltak. A Milan elleni hazai meccsen már egy döntetlen is elengedő volt az újabb, a 29. Scudetto megszerzéséhez!

A győztes csapat:

Buffon, Cannavaro, Ibrahimovic, Emerson, Camoranesi, Nedved, Del Piero, Zambrotta, Trezeguet, Mutu, Vieira, Thuram, Balzaretti, Abbiati, Kovac, Chiellini, Zalayeta, Giannichedda, Blasi, Tudor, Zebina, Pessotto, Chimenti.

Edző: Fabio Capello

30. Scudetto 2012

Egy győzedelmes út a veretlenül megnyert bajnoki címig. Egy felejthetetlen Scudetto, amelyről senki sem álmodhatott egy új éra kezdetén. Antonio Conte, aki a 90-es évek közepén egy nagyon sikeres csapat kapitánya volt, és akit imádnak a szurkolók, 2011 májusában a csapat élére állt, hogy felügyelje a forradalmat.

Az új edzőt követően nagy nevek érkeztek játékosfronton is: Lichtsteiner, Vidal, Vucinic és mindenekfelett, Andrea Pirlo. Az ígéretes igazolások ellenére az általános vélekedések szerint sem számított bajnoki kihívónak csapat. Az volt a vélekedés, hogy a klub egy átalakulás elején jár a két 7. helyet követően, és a bajnokság egyértelmű esélyese a Milan.

De a változás szele gyorsabban végezte munkáját Torinóban, mint ahogy arra számítani lehetett. Először is, a Bianconeri beköltözött új otthonába, a Juventus Stadionba, amiben a szurkolók közelsége miatt ők valóban a csapat 12. emberének számítottak.

Természetesen nem feledkezhetünk meg a játékstílus változásáról sem. A menedzsment megfelelő arányban adta hozzá a csapathoz az agresszív és minőségi játékosokat, ami előbb a 4-2-4-es formációban, majd a 4-3-3-asban, végül a 3-5-2-esben teljesedett ki. A Juventus már a szezon elejétől kezdve is a Milan legnagyobb kihívójának tűnt, amit a Rossoneri felett aratott hazai 2-0-ás győzelemmel nyomatékosított a csapat. Ezután további nagyszerű eredmények jöttek sorban, úgymint az Inter és a Lazio elleni emlékezetes idegenbeli sikerek, valamint a Napoli és a Roma elleni feltámadások. A Bianconeri téli bajnokként zárta 2011-et. Az új év kezdetén megvolt a lehetősége a csapatnak, hogy tovább növelje az előnyét, de számos elhalasztott meccsnek és döntetlennek köszönhetően a Milan visszaelőzött.

A Juve bajnoki címről szőtt álmai veszni tűntek, amikor a Fiorentina ellen lépett pályára a csapat az Artemio Franchiban, mivel ekkor már 7 pont előnnyel vezetett a Milan. De Conte csapatában megvolt a küzdőszellem, ami tükrözte a vezérükben meglévő elszántságot, és a csapat egy 8 meccses győzelmi sorozatot tett le az asztalra, aminek hála – illetve a Milan Catania és Fiorentina elleni vereségének – a Juventus került ismét pole pozícióba. A Lecce elleni hazai döntetlen után ismét feszült lett a légkör, de minden ideg eltűnt a Cagliari elleni 2-0-ás győzelem után. És mivel a Milan kikapott a városi rivális Intertől az utolsó előtti fordulóban, megadatott Alessandro Del Pierónak, hogy a saját közönsége előtt búcsúzva emelje magasba a 30. Scudettót jelképező bajnoki trófeát az utolsó forduló után a Juventus Stadionban.

A győztes csapat:

Buffon, Manninger, Storari, Chiellini, Cáceres, Grosso, De Ceglie, Barzagli, Bonucci, Lichtsteiner, Pepe, Marchisio, Elia, Padoin, Pirlo, Vidal, Giaccherini, Krasic, Estigarribia, Marrone, Del Piero, Vucinic, Quagliarella, Matri, Borriello.

Edző: Antonio Conte

31. Scudetto 2013

A Juventus újabb bajnoki címét bebiztosító, Palermo elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Antonio Conte emlékeztette az újságírókat, hogy csapata milyen fantasztikus teljesítmény megtétele előtt áll. Az ő szemében sokan magától értetődőnek vették csapata teljesítményét. Azon csapatét, amely közel két évvel ezelőtt a Napoli elleni 2-2-es Stadio Olimpico-beli döntetlennel sorozatban másodszor végzett a bajnokság 7. helyén.

Sőt, sokan ennek a folytatását várták azután is, miután Antonio Conte 2011 májusában átsétált a vinovói edzőközpont kapuján, hogy Andrea Agnelli megbízatásából megkezdje a klub renoméjának visszaállítását.

Ugyanakkor az új stadionnak és az új játékosoknak hála a Juventus már nagyon hamar kitört az underdog szerepből, és a bajnokság legvégéig szoros harcban állt a Milannal. De aztán amikor a Milan hazai pályán vereséget szenvedett a Fiorentinától, Conte csapata magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, és az utolsó 8 mérkőzésből 7-et megnyerve elhódította az újabb Scudettót! Azt a Scudettót, amit a legvérmesebb szurkolók sem láthattak előre.

Egy évvel a 30. Scudetto ünneplése után ismét fekete-fehérbe öltöztek Torino utcái, hogy az újabb Bianconeri bajnoki címet ünnepeljék. Papíron ez egy sokkal simább bajnokság volt, mint az előző, mivel a végül 9 ponttal a Bianconeri mögött végző Napoli híján nem számolhatott a csapat komoly kihívóval.

De valójában, ahogy Conte helyesen megállapította, ez a szezon minden volt, csak egyszerű nem. A szezon rögtön egy sokkoló hírrel indult, ugyanis a Juventus vezetőedzőjére 4 hónap eltiltás várt! Öröm az ürömben, hogy a csapat keményen kiállt, és már augusztusban, a Napoli 4-2-es legyőzésével és így az Olasz Szuperkupa elhódításával üzenetet küldött az egész bajnokságnak. Conte eltiltása alatt mind Angelo Alessio, mind Massimo Carrera kiváló munkát végzett, majd decemberben, a Palermo elleni 1-0-ás győzelem alkalmával Conte már ismét a pálya mellett foglalhatatott helyet.

A csapat, melynek egy trükkös Bajnokok Ligája-csoportból is tovább kellett jutnia, kénytelen volt – Conte szavaival élve – “üres tankkal játszani”, de minden elszántságát és karakterét bevetve megtartotta az olaszországi királyságát, miközben az európai status quót veszélyeztette.

A 2012/2013-as szezon számos pillanata fog sokáig az emlékezetünkben élni. Annál jobban semmi sem, ahogyan a csapat darabjaira szedte a címvédőt a Bajnokok Ligájában Torinóban (Juventus-Chelsea 3-0), majd ezután az ukrajnai győzelemmel (Shakhtar elleni 1-0) a csoport élén végzett a gárda.

De annak ellenére, hogy egy jobb Bayern München végett vetett a csapat európai álmainak, Antonio Conte csapata nem engedte senkinek sem, hogy kiénekelje a klub szájából az újabb bajnoki címet, amit egy nyolcas győzelmi sorozattal a Palermo elleni bajnokin ért el a Juventus.

Egy versenyképes csapattal, egy virágzó akadémiával és a jövő vitathatatlan sztárjaival, úgymint Paul Pogbával, a szurkolóknak minden okuk megvan a bizakodásra, hogy a sorozatban megnyert két bajnoki cím egy újabb, virágzó korszak kezdete lesz.

Egy “fantasztikus éra”, ahogy Conte mondaná…

A győztes csapat:

Buffon, Storari, Rubinho, Chiellini, Cáceres, De Ceglie, Peluso, Barzagli, Bonucci, Lichtsteiner, Pogba, Pepe, Marchisio, Padoin, Pirlo, Asamoah, Vidal, Giaccherini, Isla, Marrone, Vucinic, Giovinco, Bendtner, Anelka, Quagliarella, Matri.

Edző: Antonio Conte