Történelem: UEFA-Kupa

UEFA-Kupa történelem

Az UEFA Kupa egy európai futballtorna, amely az 1971-72-es szezonban kezdődött, a Vásárvárosok Kupáját felváltva. Ebben a küzdelemsorozatban azok a csapatok szerepelhettek, akik azok mögött a csapatok mögött végeztek saját bajnokságukban, akik megszerezték a jogot a Bajnokcsapatok Európa Kupájában (később Bajnokok Ligájában) való részvételre.

UEFA Kupa 1976-77

Trapattoni Juventusa 1976 szeptemberében a Manchester City személyében egy veszélyes ellenfél ellen kezdte meg európai körútját az UEFA Kupa első fordulójában. Az első mérkőzésre Angliában került sor, melyen csak Zoff világklasszis teljesítményének volt köszönhető a mindössze 1-0-s vereség. A szeptember 29-ei visszavágó viszont teljesen más mérkőzést hozott: a Bianconeri előbb kiegyenlítette az összesítésbeli hátrányát Scirea góljával, majd Boninsegnának köszönhetően már előnyben volt a hazai csapat. Ez volt Roberto Boninsegna első gólja a Juventusban, amely rögtön továbbjutást eredményezett.

A következő fordulóban ismét Anglia, és ismét Manchester volt az úticél, de ezúttal a United ellen játszott a Bianconeri. Az első meccs az első manchesteri meccshez hasonlóan alakult (1-0-s vereség). A visszavágón egyértelmű győzelem született, Boninsegna két és Benetti egy góljával (3-0). A legjobb 16 között kevésbé ismert ellenfél, az ukrán Shakhtar Donetsk jött szembe. Az első meccsen Causio nagyszerű játékának köszönhetően 3-0-s hazai győzelem született, így a visszavágón már egy 1-0-s vereség is belefért.

A negyeddöntőben a kelet-német Magdeburg volt az ellenfél, de már az első, németországi meccsen eldöntötte a továbbjutást a Juventus, mivel a bajnokságban mutatott nagyszerű formát át tudták menteni erre a meccsre is, így Cuccureddu, Benetti és Boninsegna góljaival 3-1-re nyertek. A visszavágón Cuccureddu góljával egy kényelmes 1-0-s győzelem született.

Az elődöntőben a görög AEK Athén következett, akik ellen az első, torinói mérkőzést végig dominálta a Juventus, így könnyed, 4-1-es győzelmet aratott, majd Trapattoni csapata a görögországi visszavágón is győzött (1-0), így simán jutott be a sorozat döntőjébe.

A kétmeccses fináléban a baszk Athletic Bilbao ellen lépett pályára a Bianconeri. Két hatalmas csata volt, az elsőn, Torinóban Tardelli góljával 1-0-ra nyert a Juventus. A bilbaói visszavágón egy pokoli hangulatú stadion várta a csapatokat, de a Juve így is szenzációsan kezdte a meccset, köszönhetően Bettega góljának. Ugyanakkor ezt követően a Bilbao visszajött a meccsbe, sőt két góllal meg is fordította a mérkőzés állását, kiegyenlítve így az összesített állást, azonban több gól már nem született, így idegenben szerzett több góllal a Juventus nyerte az ezévi UEFA Kupát. Ezt követően még a bajnokságot is behúzta a Bianconeri, tökéletesség téve ezt az évet.

A győztes csapat:

Zoff, Benetti, Cuccureddu, Scirea, Bettega, Tardelli, Causio, Gentile, Boninsegna, Morino, Furini, Spinosi, Marchetti A., Gori S., Cabrini.

Edző: Giovanni Trapattoni

UEFA Kupa 1989-90

1989 szeptemberében egy újjáalakult Juventus, Zoffal a kispadon, kezdte meg menetelését az UEFA Kupában. A lengyelországi Gornikban szerepelt először a Bianconeri, ahol Zavarov góljával győzelmet aratott, így a visszavágó (melyen 4-2-re győzött az Öreg Hölgy, Schillaci duplájával) már csak formalitás volt. A következő fordulóban a Paris St. Germain következett. Az első mérkőzés a Parc des Princes-ben került megrendezésre, amelyen a keményen védekező Juventus egy klasszikus kontratámadással (Rui Barros góljával) szerezte meg a győztes gólt. A második meccsen a Juventus megszenvedett a sikerért, amely csak a mérkőzés végén jött el egy 2-1-es győzelem formájában.

A legjobb 16 között a német FC Karl-Marx-Stadt csapata látogatott Torinóba. A ködben lejátszott mérkőzés második félidejének közepén hátrányba került a hazai csapat, és már úgy tűnt, hogy vereség lesz a vége, de a mérkőzés utolsó 10 percében Schillaci és Casiraghi góljaival megfordította az állást a Juventus. A visszavágó szintén egy nehéz találkozó volt, amelyen De Agostini góljával sikerült győzelmet aratni.

A negyeddöntőben lehetősége nyílt a Bianconerinek, hogy bosszút álljon a 7 évvel korábbi BEK-döntőbeli vereség miatt a Hamburg csapatán. A torinói csapat élt is a lehetőséggel, ugyanis Németországban Schillaci és Casiraghi góljaival 2-0-ra nyert, igaz, a visszavágón egy váratlan 2-1-es vereség csúszott be, de ez nem változtatott a továbbjutó személyén. Az elődöntőben ismét egy német csapat jött szembe, a Köln, Thomas Hasslerrel a soraiban (aki nemsokára a Juventus játékosa lett), akik úgy tűnt, hogy összecsuklanak a Stadio Comunaléban, de a háromgólos hátrányból visszajöttek, és mindössze 3-2-re kaptak ki. A németországi visszavágót végig a kezében tartotta Zoff csapata, akik megúszták kapott gól nélkül az estét, így a 0-0-s döntetlen után következhetett a döntő a Juventus számára.

Egy teljesen olasz döntő! Az ellenfél a Werder Brement legyőző Fiorentina volt. A finálé első mérkőzése – 1990. május 2-án – volt a hivatalos búcsú az öreg Stadio Comunalétól. A Juventus 3-1-re győzött, a gólokat Galia, Casiraghi és De Agostini szerezték. A visszavágón, a semleges Avellinóban, 0-0-ra végeztek a felek, így a Juventus története második UEFA Kupáját szerezte meg!

A győztes csapat:

Tacconi, De Agostini, Alejnikov, Rui Barros, Schillaci, Marocchi, Galia, Casiraghi, Bonetti I, Brio, Zavarov, Napoli, Alessio, Bruno, Fortunato D., Tricella, Avallone, Serena M., Rosa M.

Edző: Dino Zoff

UEFA Kupa 1992-93

Egy olyan szezonban, melyben a bajnokságban nem a legszebben játszott a Juventus, csak az UEFA Kupa volt az, ami érdeklődést és ambíciókat hozott magával. Ebben a kupában jobban mentek a dolgok: a ciprusi Anarthosis, a görög Panathinaikos és a cseh Sigma Olomouc elleni győzelmek után a Juventus a negyeddöntőben találta magát, ahol márciusban a nagyszerű Benficával kerültek szembe. A lisszaboni csapatot Paolo Sousa vezette, és az első meccsen sikerült is nekik 1-0-ra győzni Portugáliában, azonban a Juventus vissza tudott vágni Torinóban, ahol Kohler, Dino Baggio és Ravanelli góljaival 3-0-ra győztek, és így bejutottak az elődöntőbe.

Az elődöntőben a George Weah vezette Paris St. Germain érkezett Torinóba. Itt Weah szerzett vezetést a vendégeknek, viszont a kirobbanó formában lévő Roberto Baggio két góljával fordítani tudott a hazai csapat, így megmaradtak a remények a továbbjutásra. 4 nappal a visszavágó előtt a San Siróban vendégeskedett a Juventus, ahol régóta várt nagyszerű győzelmet aratott (3-1) a Milan ellen, így a Bianconeri visszavette a vezetést a bajnokságban. Az április 22-ei Parc des Princes-beli visszavágón Roberto Baggio gólja vetett véget a francia továbbjutási reményeknek.

A Borussia Dortmund volt a Juventus ellenfele az UEFA Kupa döntőjében, akiket a döntő mindkét meccsén (idegenben 3-1-re, otthon 3-0-ra) legyőztek, így a harmadik UEFA Kupát nyerte el története során a Bianconeri.

A győztes csapat:

Peruzzi, Rampulla, Carrera, Kohler, Galia, Vialli, Torricelli, Conte, Moller, Dino Baggio, Roberto Baggio, Di Canio, Ravanelli, De Marchi, Julio Cesar, Platt, Casiraghi, Marocchi, Sartor, Ragagnin.

Edző: Trapattoni