Marotta: Várhatóak még új igazolások

A Bajnokok Ligája sorsolásán a Juventus a D betűvel jelzett csoportba került a Barcelona, a Sporting CP illetve az Olympiacos együttesével egyetemben. Beppe Marotta röviden kitért az ellenfelekre.

“Mindegyik csoportnak megvannak a nehézségei, de az a legfontosabb, hogy az összes meccsre a lehető legmegfelelőbb hozzáállással álljunk ki. Mind a három csapat kemény ellenfélnek ígérkezik, így a legfontosabb az az, hogy hogyan kezeljük az adott meccset.”

“Egy olyan játékost, mint Neymart nem egyszerű feladat helyettesíteni. Majd meglátjuk, hogy a Barcelona hogy is tervezi ezt megoldani, de mindenképpen komoly minőséget képvisel még így is a katalán csapat.”

“Véleményem szerint a Serie A a legkiegyensúlyozottabb bajnokság egész Európában, mind erőnléti, mind pedig pszichikai szempontból egyaránt. Egy nagyon kemény szezon zárásaként bejutottunk a Bajnokok Ligája cardiffi döntőjébe, mivel még az utolsó fordulókban is meg kellett izzadnunk a sikerért.”

“A csapat összes tagjának nagyon magas motivációval kell rendelkeznie, s ez kimerítheti őket a Bajnokok Ligája mérkőzésekre.”

A Juventus vezérigazgatója ezután beszélt a Barcelonáról és Andre Gomesről is.

“Jó kapcsolatot ápolunk a Barcelonával, de Andre Gomes átigazolása szimplán csak az újságírók szüleménye, mivel mi egyáltalán nem tárgyaltunk a játékos ügyében. Jelenleg az ő megszerzése nem szerepel a célkitűzéseink között.”

“Továbbra is dolgozunk az ügyön. A keret már így is versenyképes a célkitűzéseinkhez. Nem hiszem, hogy sok lehetőség adódik számunkra az átigazolási időszakban, így csak akkor fogunk igazolni, ha az adott játékos emelni tudja a keret minőségi szintjét.”

“Minden bizonnyal igazolni fogunk még egy védőjátékost az átigazolási időszak vége előtt. Az legjobb az lenne, ha találnánk egy olyan játékost, aki képes a védelem közepén és a védelem szélén is játszani egyaránt.”

A napokban számos hírforrás számolt be Benedikt Höwedesről, mint a lehetséges érkezőről a Juventus védelmének tengelyébe. A sorsolás közben készített interjúban erről a témáról is kérdezték a Juventus vezérigazgatóját.

“Nem tagadjuk, hogy volt kapcsolatfelvétel. Benedikt Höwedes egy nagyon értékes játékos, azonban még tisztáznunk kell a szerződéssel kapcsolatos kérdéseket magával a játékossal és a Schalke 04 együttesével. Opciót jelent a klub számára, s talán komolyabb, mint egy szimpla feltételezés.”

Marotta természetesen kitért Claudio Marchisio esetére is, akiről azt cikkezték az olasz újságok, hogy követi Leonardo Bonucci példáját, s az AC Milan együtteséhez csatlakozik.

“Egy pillanatra sem kételkedtünk abban, hogy Claudio Marchisiot elveszítjük, mivel ő nem csupán egy nagyszerű játékos, hanem fanatikus szurkoló is. Gyermekkora óta csak a Juventus együttesében futballozott és érzelmileg is csak ehhez a klubhoz kötődik.”

 

 

www.football-italia.net 

Total
0
Shares
Related Posts