1.5 C
Torino
2018.02.22 - 13:58
Mario Basler, a németek korábbi Európa-bajnok játékosa eléggé túllőtt a célon egy német televíziós műsorban. Mario Basler 1996-ban Európa-bajnokságot nyert a németekkel, majd három évvel később Bajnokok Ligája döntőt is játszott a Bayern Münchennel, ahol az ő góljára a Manchester...
Massimiliano Allegri meglehetősen rosszul fogadta a csapatát ért kritikákat, szerinte ugyanis a szurkolók teljesen elveszítették az objektivitásukat. Összességében nézve kijelenthető, hogy nem szégyen döntetlent játszani az angol bajnokság tavalyi ezüstérmesével, amely idén a Bajnokok Ligája csoportkörében maga mögé utasította a...
A Juventus ma délután rendkívül magabiztos 7-0-ás győzelmet aratott a Sassuolo ellen, azonban akad sajnos árnyoldala a győztes mérkőzésnek. Ugyanis Blaise Matuidit a klub francia középpályását sérülés miatt le kellett cserélni a 26. percben. Massimiliano Allegri a mérkőzést követően megerősítette,...
A napokban a La Repubblica nevezetű hírportálnak adott interjút a Juventus kapusa, Gianluigi Buffon, melyben biztató szavakkal beszélt a nyár végén lejáró szerződéséről, ezzel pedig tovább táplálta a reményt a rajongóiban. "A héten találkozom Agnelli elnökkel, s beszélni fogunk a...
A Juventus középpályását március óta kapcsolatba hozták az MLS-sel, azt követően, hogy az utóbbi időszakban rengeteget bajlódott sérüléssel, de a legutóbbi Twitter posztjában egyértelművé tette, hogy az elsődleges célja az, hogy a Bianconerinél maradjon, és hogy tovább élhesse az...
A játékost láthatóan zavarják a szurkolók rasszista bekiabálásai, s ezt közösségi oldalán meg is osztotta. Idén nem először fordul ez elő vele szemben, s nem csoda, hogy nem tudja magában tartani. "Köszönöm az összes üzenetet." "A tegnapi mérkőzésen rasszista támadások érte....
A Juventus továbbra is a második helyen áll a Serie A idei kiírásában, hisz a Napoli egy ponttal többet szerzett az eddigi 20 mérkőzésen, mint a zebramezes alakulat. Tegnap este nehezen, de sikerült bezsebelni a 3 pontot a Cagliari ellen....
Beppe Marotta a Rai Sport munkatársainak adott hosszabb interjút az átigazolási időszakkal kapcsolatban. Természetesen ezek kapcsán szót ejtett Alex Sandro, Paulo Dybala és Massimiliano Allegri, Leonardo Spinazzola helyzetéről is. A sportigazgatót elsősorban a Juventus ballábas gyémántjáról, Dybalaról kérdezték. "Hogy Dybala a...
Tegnap este a Juventus magabiztos 2-0-ás győzelmet aratott a városi rivális, Torino ellen. A hazaiak két találatát Douglas Costa és Mario Mandzukic szerezte. A mérkőzésen ismét előtérbe került a VAR. A Juventus vezetőedzője minderre reagálva adott interjút a mérkőzés utáni...
Douglas Costa „Nagy győzelem volt ez számunkra. Jól kezdtük 2018-at, és nekem góllal sikerült nekifutnom az új évnek. Remélem, hogy folytathatom ezt az utat, továbbra is jó teljesítményt fogok nyújtani, és megpróbálom a különbséget jelenteni a pályán. Több gólt is...
Booking.com
20,401SZURKOLÓTetszik
1,283KÖVETŐKÖVETEM
258KÖVETŐKÖVETEM
134FELIRATKOZÓFELIRATKOZÁS

JCH HÍREK

KÉSZEN ÁLLSZ? CSATLAKOZZ HOZZÁNK!
Úgy érzed segítségünkre lennél BÁRMIBEN, van érzéked a webprogramozáshoz, marketinghez, esetleg a cikkíráshoz és szívesen csatlakoznál Magyarország első Juventus szurkolói oldalához? Küldj egy üzenetet nekünk, és felvesszük veled a kapcsolatot!