Höwedes: Juve a világ egyik legnagyobb klubja

A 29 éves hátvéd rövid interjút adott a JTV-nek, melyben örömét fejezi ki, hogy csatlakozhatott ehhez a klubhoz.

“Az első érzelmeim meglehetősen lefárasztottak, arra gondolok, hogy mégiscsak a Juventushoz igazoltam, amely egy nagy klub, Torino pedig egy csodálatos város.” – kezdte nyilatkozatát Höwedes a JTV-nek.

“Beszéltem Sami Khedirával mielőtt idejöttem, ő csak annyit mondott, hogy jönnöd kell, mert ez valami csodálatos. Csodálatos nap ez számomra.”

“Számomra a Juventus a világ egyik legnagyobb klubja, az öt legnagyobb egyike, amelyik az elmúlt néhány évben sikeres volt, és én is szeretnék ennek a részese lenni. Mindent meg fogok tenni, hogy a jövőben is sikeresek legyünk.”

“Egy multifunkcionális játékos vagyok a védelemben. Tudok játszani a védelem közepén, a jobb illetve a bal oldalán is. Jól lépek fel a támadásoknál, emellett jól fejelek és szerelek. Ezek az én legerősebb tulajdonságaim.”

“Nagyon büszke vagyok, hogy a Juventushoz igazolhattam, s mindent meg fogok tenni, hogy remek szezont zárjunk a csapattal.”

 

 

Total
0
Shares
Related Posts