Del Piero: Álmatlan torinói éjszakák…

A Pinturicchio 1993-ban igazolt a Juventushoz, és most beszélt az első élményeiről. Ale a Skynak nyilatkozott: „Az első éjszakámon Torinóban le sem tudtam hunyni a szemem, függetlenül attól, hogy Juventus szurkoló voltam. Teljes eufória ragadott magával, nem nagyon aludtam. Aztán a csapattársakat figyelve kezdtem ráeszmélni, hogy hova is kerültem.”

„A beilleszkedés nehezen ment számomra, de a csapattársaim segítettek. Rátaláltam a megfelelő légkörre, megértettem a srácokat, a csapatot, és a klubot – ez volt a legjobb. Hogy zajlott az aláírásom Boniperinél? Amikor meghívást kaptam, hogy nézzem meg a Juvét Udinében, azt mondta: „vágd le a hajad.” Másnap már új frizurával ébredtem…”

„Az ügynökömnek és nekem volt egy komplett forgatókönyvünk, hogy mit fogunk mondani, mikor találkozunk vele, de amikor belépett Boniperti az irodájába, öt perc után azt mondta: „Itt a szerződés, írd alá.” Öt percig nézegettük, majd azt mondtam: „Ez egy jó ajánlatnak tűnik…”

„Gianni Agnelli? Először Villar Perosában találkoztam vele, de ez nem sikerült túl jól. Emlékszem, egy La Gazzetta dello Sport volt a kezében, és annyit mondott: „Úgy érzem, jobb vagy, mint amit írnak rólad.”

„Aztán lelépett. Másokkal beszélgetett, de velem nem. Legközelebb, miután mesterhármast rúgtam egy meccsen, már velem is szóba elegyedett.”

Total
0
Shares
Related Posts
Olvass tovább

Lippi befejezte

A veterán edző befejezte sikerekkel, trófeákkal teli pályafutását. A Juventus és az olasz válogatott korábbi szakvezetője úgy nyilatkozott,…
Olvass tovább

Marotta: Inter vagy MU?

Október 25-től, 8 évet követően immáron nem Giuseppe Marotta fogja betölteni a Juventus átigazolási gurujának a pozícióját, miután…