Matuidi még a Sassuolo elleni 7-0-s győzelem első félidőben cserélte le Max Allegri vezetőedző, és a talján tréner rögtön a mérkőzés után elmondta, hogy nem játszhat jövő héten a Tottenham ellen, azonban a Corriere della Sera szerint a 30 éves futballista a vártnál hosszabb időre kidőlhet. A lap szerint kihagyhatja a torinói derbit, az Atalanta elleni kupa-visszavágót, valamint a Lazio elleni bajnokit, továbbá a Spurs elleni londoni mérkőzést is.
A lap azonban figyelmeztet, hogy pontos diagnózis csak a vizsgálatok után várható.
A Calciomercato.com újságírója, Kaustubh Pandey azonban már megkongatta a vészharangot. A Juventus új, 4-3-3-as formációjában, amivel az elmúlt 15 meccsen mindössze egy gólt kaptak, Matuidi volt az a játékos, aki egyensúlyt teremtett a felállásban, hasonlóan ahhoz, amit Mario Mandzukic csinál.
A zsurnaliszta szerint a francia középpályás a Juve motorja, és nélküle széteshet a csapat – a hiánya nagyobb érvágás lehet, mint Paulo Dybaláé.