Matuidi: Pihenésre lenne szükségem!

„Szeretnék egy hetet nyaralni a tengerparton, de ez most nem lehetséges.” – mondta a Juventus középpályása Blaise Matuidi.

„Szeretnék egy hetet nyaralni a tengerparton, de ez most nem lehetséges.” – mondta a Juventus középpályása Blaise Matuidi.

A 31 éves játékos VB győzelemhez segítette a francia válogatottat a nyár folyamán, valamint 16 mérkőzést játszott a Juventus színeiben az idei szezonban. A válogatott szünet során csatlakozik a Les Bleushoz, így nagyon kevés idő marad az akkumulátorok újra töltésére. „Örülnék, ha egy hét szünetet tarthatnék a tengerparton” -mondta Matuidi a La Republicának adott interjújában.

 „Ez azonban számomra most nem lehetséges, pénteken Franciaországban játszunk, világbajnokként komolyan kell vennünk a Nemzetek Ligáját. Minden tőlem telhetőt megteszek a csapatért, még ilyen állapotban is, az, hogy a Manchester United ellen a padon lehettem, sokat segített számomra. Szerencsére egy olyan csapat, aki szünetet tart, soha nem nyer semmit, és kétségtelen, hogy a United elleni vereséget is mihamarabb ki szeretnénk törölni az emlékezetünkből.”

H4jni fordítása

Total
0
Shares
Related Posts