A Juventus ma reggel hivatalosan is bejelentette Matthijs de Ligt leigazolását.
A 19 éves holland védő tegnap esett át az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd ma reggel hivatalosan is bejelentésre került az üzlet.
De Ligt egy öt éves szerződést írt alá a Bianconerivel, azaz 2024. június 30-ig kötelezte el magát a torinói csapathoz. Az állítólagos kivásárlási árról nincs szó a hivatalos közleményben, ahogyan a fizetéséről sem, de az olasz sajtó tudni véli, hogy a védő évi 8 millió eurót tehet majd zsebre, mely további 4 millió euróval emelkedhet bizonyos feltételek teljesülése esetén.
A Juventus öt részletben fizeti ki a 75 millió eurós vételárat, emellett pedig további 10,5 millió eurót fizet „addicionális költségként”, amely minden bizonnyal Mino Raiola jutalékát jelenti. A mérvadónak számító transfermarkt.de épp 75 millió euróra teszi a játékos értékét.
Matthijs de Ligt ezzel a Juventus történetének 3. legdrágább igazolásává vált Cristiano Ronaldo és Gonzalo Higuain után. Érdekesség, hogy ezzel a 85,5 millió euróval ő lett a világ legdrágább belső védője is, az üzlet értéke 850 ezer euróval haladja meg honfitársa, Virgil van Dijk tavalyi átigazolási rekordját.