No, grazie!

as: A Juventus szurkolók nem fogadják el a bajnoki címet ha a bajnokságot törlik

Úgy néz ki, hogy a Juventus elnöke is egyetért azzal a kezdeményezéssel amit az Öreg Hölgy szurkolói indítottak a bajnoki címmel kapcsolatban. A szurkolók szerint a bajnoki cím érintetlen kell maradjon, amennyiben az olasz szövetség törli a Serie A-t.

A bianconeri szurkolói kampányt indítottak a bajnokság vezetői felé, hogy ne legyen kihirdetve a bajnok a szezon végén, amennyiben a 2019-2020-as kiírás nem folytatódik. Erre nagy esély van, ugyanis köszönhetően az új koronavírus járványnak szinte egész Európa beszüntette az összes sporteseményt. A Juventus játékosai már megmutatták a szolidaritásukat a járványsújtotta társadalommal, fizetésük jelentős részéről lemondva a vírus elleni harc javára. Az érzés úgy látszik, hogy a szurkolókat is elkapta, akik szerint a Scudettoról való lemondás az egyetlen korrekt mód a szezon befejezésére amennyiben a bajnokság nem tud folytatódni a kiírás szerint.

“Gyönyörű lenne ha megkapnánk a bajnoki címet a bajnokság jelen álllása szerint. És még szebb lenne ha erre azt mondanánk; köszönjük nem kérjük,”

olvasható az egyik közösségi oldalon és Andrea Agnelli úgy néz ki egyetértett a mondanivalóval, ugyanis likeolta a posztot.
Még igen sok kimenetele lehet a Serie A 2019-2020-as kiírásának, de miután Olaszországban a sportélet egész áprilisra befagyott a koronavírusnak köszönhetően, több mint vlószínűnek látszik, hogy a szezon nem lesz a szokásos módon befejezve. Jelen állás szerint a bajnokságot a Juventus vezeti egyetlen ponttal, mögötte a Lazio, harmadikként pedig az Inter lohol kilenc pontra az éllovastól, de egyel kevesebb lejátszott meccsel.

Nem lenne példa nélküli a dolog

Sarebbe meraviglioso. E ancora più meraviglioso se noi dicessimo “no grazie!”@LaTerzaStella (2020. 03. 26.)

A legegyértelműbb megoldás egyben a legegyszerűbb is lenne: egyszerűen lefújni a bajnokságot, és végeredményt hirdetni. De ezt a szurkolók meggyőző többsége nem akarja annyiban hagyni, a Juventus szimpatizánsaival együtt, akik úgy éreznék, hogy a Scudetto az ölükbe hullik 12 meccsel a bajnokság vége előtt. Legutóbb hasonló szituáció 1944-ben alakult ki, akkor a második világháború küzdelmei miatt szakadt félbe a szezon, amikor a bajnokságot egyébként a Spezia megnyerte. Bár nem számít teljes értékű bajnoki címnek, a dél-olasz csapat 2002-ben tiszteletbeli bajnok lett.

Agnelli egyébként hangos támogatója a nemzeti bajnokságoknak a nemzetköziek kárára; véleménye szerint mindenekelőtt az UEFA rendezvényeit kellene lezárni, és csak utána bármi mást. Hivatalosan ugyan nem nyilvánult meg az idei olasz bajnoki címmel kapcsolatban, nagyon úgy tűnik, hogy a Juventus elnöke a bajnok nélküli szezon mellett tenné le a voksát, amennyiben a szezon meccseit nem sikerül lejátszani.

(as.en.com)

Total
0
Shares
Related Posts