Andrea Pirlo megerősítette, hogy Paulo Dybala a kezdőcsapat tagja lesz a Hellas Verona elleni mérkőzésen. A mester Álvaro Morata teljesítményét is méltatta.
A Verona elleni találkozót vasárnap este 20:45-kor rendezik Torinóban.
„Volt időnk regenerálódni a Dinamo meccs után, így a sérült Chiellini kivételével mindenki, aki ott pályára lépett, bevethető lesz.” – mondta Pirlo a sajtótájékoztatón.
„Megerősíthetem, hogy Dybala kezdeni fog. Jó edzésmunkát végzett, és készen áll a játékra. Mindig azt mondtam, csak idő kérdése a visszatérése, mert sérüléssel és betegséggel is küzdött. Kétszer, amikor a kispadon volt, azért nem állt be, mert emberhátrányban voltunk. Kijevben csereként állt be, kezdőként most jött el az ideje.”
Dybala és Ronaldo távollétében Morata lépett elő gólfelelőssé. A nemrégiben visszatérő spanyol támadó három gólt lőtt a legutóbbi két mérkőzésen.
„Ezért igazoltuk le.” – mondta mosolyogva Pirlo.
„Tudtuk, hogy kiváló játékos, aki bővítette a taktikai lehetőségeinket. Remekül ismerik egymást Dybalával, és szerintem együtt fognak tudni működni a pályán. Az Atléticóban mostanában védekezőbb szerepkörhöz szokott, 80 méter volt előtte a kontratámadásokhoz. A Juvénál viszont arra törekszünk, hogy megtartsuk a labdát, passzoknál pedig átrendeződünk, hogy egy emberünk szabadon maradjon. Egymásért dolgozunk, hogy gyorsan tudjuk járatni a labdát.”
„Federico Bernardeschi helyét a szélen próbáltuk megtalálni, a Fiorentinában is így játszott. Dolgozunk a helyzetén, és ha sikerrel járunk, hasznos tagja lehet a csapatnak.”
Federico Chiesa a Crotone elleni piros lapja miatt nem játszhat a Hellas ellen, Weston McKennie azonban visszatérhet.
„Számos lehetőségem van, minden az ellenfél játékán múlik. Mind a négy középpályásra lehet számítani, rotálni fogom, hogy melyik kettő játszik éppen.”
„McKennie legutóbbi vírustesztje már negatív volt, remélhetőleg már legalább a kispadra leülhet. Matthijs De Ligt arra vár, hogy az orvosok is áldásukat adják a játékára. Már velünk edz, de a vállműtéte miatt még kerüli a fizikai kontaktot.”
A kijevi BL találkozó óriási élmény volt az újonc vezetőedző számára, különösen így, hogy húszezer szurkoló is jelen lehetett a stadionban.
„Húszezren voltak ott, olyan volt, mintha egy teljesen másik világba csöppentem volna. Nagyon nehéz zárt kapuk mögött játszani. A karantén időszaka azonban hasznos volt, mert a felkészülési időszak kimaradása ellenére is lehetőséget biztosított számunkra, hogy kipróbáljunk bizonyos dolgokat, és tisztázzuk a céljainkat.”
football-italia