Sarri a győztes mérkőzés után

Maurizio Sarri a győztes mérkőzés után nyilatkozott csapata teljesítményéről.

,,Az első félidőben nagyon előre tolta a védekezését az Inter. Elégedett vagyok, hogy kevés teret engedtünk nekik. Gyorsan járattuk a labdát, és elég jól használtuk ki a helyzeteinket.”

,,Jó döntés volt Cuadradot kezdetni a védelem jobb oldalán. Costa is lehetőséget kapott de még nem birt végig játszani 90 percet. Dybala nagyszerűen szállt be csereként, mert amikor pályára lép akkor megnehezíti az ellenfél dolgát. Higuain sokat dolgozott a csapatért, és a védekezést is jól segítette.”

,,Ez egy nagyon fontos győzelem, de még van vissza 12 mérkőzés a szezonból, még hosszú út áll előttünk. Ezt a Juventust szeretném a pályán  látni.”

„A második félidő elején megpróbált nyomást gyakorolni ránk az Inter. Miután megszereztük a vezetést utána magabiztossá váltunk és végig uraltuk a mérkőzést. Nagyon jó dolog, hogy nem szerzett ellenünk gólt az Inter.”

,,Edző vagyok, és futballról tudok beszélni, azt nem tudom megmondani mi lenne a helyes cselekedett a bajnoksággal kapcsolatban.
Nem tudom megmondani mekkora kockázattal járna ha nézők előtt játszanánk. Nem tudom ezekre a kérdésekre a választ, és ezt nem is nekem kell eldönteni.”

www.football-italia.net

Total
0
Shares
Related Posts