Claudio Marchisio hisz benne, hogy korábbi harcostársa a megfelelő ember a Juventus padjára, de időre van szüksége, a csapat pedig még mindig előrébb tart az Internél.
A korábbi középpályás a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott, Pirlo mellett többek között Federico Chiesáról is, akinek sokallja a vételárát, de hisz benne, hogy ha megtalálja a helyét, sztárrá is válhat.
„Bárki, aki ismeri a Juventus világát, elmondhatja, hogy Pirlo a megfelelő ember.” – mondta Marchisio
„Türelemre van szüksége, a klub is tisztában van vele, hogy ő nem csak a Juventusnál, hanem magában az edzői szakmában is újonc. Csak most kezdett dolgozni, de megvannak az elképzelései ahhoz, hogy maradandót alkosson. A topcsapatok közül egyedül a Juventus vitt véghez ennyire radikális változásokat. Pirlónak az sem segített, hogy a COVID miatt nem volt igazi előszezon, és felkészülési időszak. A Barcelona ellen látott problémák nem megnyugtatóak, de azt mondom, a társaság fejlődni fog, főleg akkor, mikor a húzóemberek is visszatérnek. Nem Pirlo kinevezése volt kockázatos, hanem az, hogy ilyen horderejű változások történnek egy ilyen nehéz időszakban.”
Paulo Dybala a sérülését követően nehezen talál magára, és a szerződéshosszabbítása is függőben van.
„A 10-esekkel mindig ez a helyzet, vagy szeretik, vagy utálják őket. Paulónak megbízhatóbbnak, és ezáltal a csapat fontosabb tagjának kell lennie. Ahhoz, hogy ezt a lépést megtegye, nem szabad, hogy „láthatatlanná” váljon a mérkőzéseken. De én hiszek benne, hogy Dybala, Ronaldo és Morata meg tudja alkotni a tökéletes támadóhármast.”
A Juventus legenda Antonio Conte a második évét tölti a nagy rivális Inter kispadján, Marchisio azonban továbbra is azt gondolja, folytatódni fog a Juventus dominanciája.
„Ha teljes a keret, a Juventus még mindig erősebb az Internél, csak a középpálya problémáit kellene megoldani. A Serie A olyan, mint egy kerékpárverseny szakaszokkal: aki a karácsonyi szünetig a legkevesebb hibát véti, az jelentős előnyt szerez a következő etapra.”
football-italia