“Nem egy teljes rotációról van szó.” – reagált a médiában megjelent hírekre a csapat edzője.
“Ez azért van, mert holnap lesz a legfontosabb mérkőzés, be kell gyűjtenünk a három pontot. Holnapután már koncentrálhatunk a Barcelonára.”
“A Barcelona elleni mérkőzés fontos lesz számunkra, de hozzá kell tenni, hogy nem egy döntő, nem egy elődöntő mérkőzésről van szó.”
“Egy lesz a csoportban lejátszandó hat mérkőzés közül. Természetesen a továbbjutás lesz a céljából kell pályára lépnünk.”
“Mindenki láthatta, hogy az első szezonomban csoportmásodikként jutottunk tovább, s a döntőig meg sem álltunk, s azt is hogy a tavalyi szezonban csoportelsők voltunk és így is sikerült elmenetelni a fináléig. A lényeg, hogy a csoport első két helye közt kell végezni.”
“A sorsolás szempontjából azért előnyösebb lehet az első hely, mert talán egy kicsivel gyengébb csoportmásodikkal sorsolnak minket össze. Azonban az is elmondható, hogy a másodikok közt is van legerősebb klub, illetve az is, hogy vannak könnyebb csoportok.”
“Arra kell majd fókuszálnunk, hogy továbbjussunk. Erre véleményem szerint 9 pont már elég lesz.”
Tavalyhoz hasonlóan idén is kimaradt a Bajnokok Ligája keretéből a svájci expressz, Stephan Lichtsteiner.
“Igen. Sajnos kihagytam Stephant a nevezettek közül, hisz ő egy nagyon fontos játékos, és nagy hasznára lesz a csapatnak a bajnokság és a kupa során, és azt se felejtsük el, hogy januárban új névsort kell leadni a BL-re.”
“Szakmai döntéseket kell hoznom, és tényleg nagyon sajnálom ezeket meghozni, mert fájó dolog játékosokat kihagyni a BL keretből.”
Allegri véleményét kérték ki a Premier Leagueben újonnan bevezetett szabályról, amely értelmében az átigazolási időszak hamarabb zár. A szabály a következő szezontól válik élessé.
“Bízok benne, hogy nálunk is hasonlóan döntenek majd.”
“Nem csak számunkra jó hír ez, hanem mindenki más számára is. Természetesen azt is fontolóra kell majd venni, hogy a téli átigazolási szezont is előrébb kell hozni novemberre, ahogy az régen is volt, hisz a nyári július végén, augusztus elején ér véget.”
“Maradhat január is, viszont akkor legyen sokkal rövidebb, hisz így még február elején tudsz igazolni, és mivel a szezon májusban véget ér, így az újonnan érkezőknek nincs idejük megszokni a környezetet és az új csapattársakat.”
“Hogy erősödött-e a Juventus az átigazolási időszak után? Fölösleges elmélkedik ilyeneken, majd a szezon végeztével láthatjuk, hogy hogyan is teljesítettünk. Ez alatt természetesen azt értem, hogy a márciust úgy kezdjük meg, hogy még mind a három fronton versenyben vagyunk, az is előfordulhat, hogy az Olasz Kupa nyolcaddöntőit már decemberben lejátsszák.”
“Hogy kevesen lennénk-e a középpályán? Egyáltalán nem, ugyanis a szezon során mindig történnek váratlan meglepetések, és ezeket tudnunk kell kezelni. Ha egy játékos kihagy egy-két mérkőzés az még nem jelent problémát, ugyanis nem lehet nyolc játékosod 3 posztra, ugyanúgy 3 jobb és bal bekked, csak azért, mert arra számítasz, hogy a szezon során kidőlnek közülük páran.”
“A Juventus kerete erős és minden poszton versenyképes, ha valaki kidől, akkor más lép a helyére.”
“Rodrigo Bentancur? Tökéletesen passzolna Pjanichoz, jól alkalmazkodik, de nem akarunk nagy nyomást gyakorolni rá, mivel még egy igen fiatal srác.”
“Rendkívül tehetséges, de emellett egy nagyszerű személyiség és teljes mértékben meg vagyok elégedve azzal, amit csinál, ám csakúgy, mint Bernardeschinek, neki is meg kell küzdeni a játéklehetőségért.”
“Bernardeschi az érkezése óta nagyon sokat fejlődött, és váltig állítom, hogy fontos láncszeme lesz a csapatnak, ám csakúgy, mint minden fiatal játékosoknak a Juventus történetében, így neki is ki kell taposni az ehhez megfelelő ösvényt.”
Allegri beszélt egy keveset a Chievo elleni mérkőzésről is, melyet szombaton 18:00-kor játszik a csapat.
“A szezon konkrétan mostantól kezdődik, hisz ebben a hónapban hét mérkőzést fogunk játszani, 5 bajnoki és 2 BL mérkőzést. Az első két forduló inkább csak amolyan bemelegítés volt.”
“Khedira továbbra sem bevethető, míg Marchisio még a rehabilitációját tölti. Chiellini is harcképtelen, de az ő esetében nagyon remélem, hogy a Barcelona ellen már képes lesz játszani.”
“Cuadrado és Dybala a válogatottól visszatérve külön edzésmunkát végez.”
“Mindenki más egészséges és bevethető. Akik a válogatott mérkőzések szünetében is velünk maradtak, azok egytől-egyig kiváló munkát végeztek. Higuain, aki nem lett behívva az argentin válogatottba külön kiemelhető, hisz fizikálisan volt egy kis lemaradása a többiekhez képest, azonban már sokkal jobban néz ki, csakúgy, mint mentális szempontból, mivel a kihagyása után szeretné visszaverekedni magát a nemzeti csapatba.”
“Buffon biztos, hogy pihenni fog, ezért Szczesny fog védeni. Barzagli ma tért vissza, így ő kapott tőlem két nap pihenőt.”
“Höwedes elmondása szerint jó formában van és kész a játékra. Egyre jobb ütmeben halad az alkalmazkodása, emiatt meg is vagyunk elégedve vele.”
“Pjanic mellett Matuidi fog kezdeni, azt pedig majd én eldöntöm, hogy kapnak-e egy harmadik társat a középpályára vagy sem.
“Egy jól szervezett csapat, akik évek óta megbízható teljesítményt nyújtanak, és Rolando Maran személyében egy remek edzőjük van.”
“Nem egyszerű feladat ellenük játszani, főleg a szezon elején. Győzelemmel kezdtek az Udinese ellen, majd az utolsó percekben kapott góllal maradtak alul a Lazio ellen.”
“Holnap úgy kell visszatérnünk, hogy begyűjtsük a három pontot és közben egy tökéletes mérkőzést játszunk. Most csak a Chievora szabad koncentrálnunk.”
“Koncentrálnunk kell a védekezésünkre, hisz a Genoa ellen is kaptunk két gólt. Azon a poszton van még hova fejlődnünk. A győzelmet viszont mindenképp meg kell szereznünk.”
Hogy is mondta a riporter? ” A nyughatatlan fráter” 🙂