Allegri Spinazzolát dicséri

A 25 éves játékos szombaton, a Bologna elleni mérkőzésen debütált a Juventus csapatában, és kiérdemelte Allegri elismerését a 2-0-ás győzelemmel végződő találkozót követően.

A fiatal balhátvéd számos kölcsönben töltött évet követően, tavaly nyáron került vissza a bajnokcsapat kötelékébe, az elmúlt két évben ugyanis a Juventus vezetősége felfigyelt az Atalantában nyújtott kiváló teljesítményére. A elsődleges cél az volt, hogy versenytársa legyen Alex Sandro-nak, azonban súlyos térdsérülése miatt, közel fél éves kihagyást követően, csak tavaly októberben állhatott ismét edzésbe.

“Spinazzola kiváló mérkőzést játszott.” – kezdte Allegri a mérkőzést követő nyilatkozatában. – “Jól sikerült a bemutatkozása.
Fontos számunkra, ezért is van nálunk, továbbá azért, hogy Cuadrado távollétében, meglegyen a megfelelő számú szélsőhátvéd a csapatban. Kiértékeltük a helyzetét, és úgy gondoljuk, hogy pillanatnyilag a legjobb megoldás számára az, ha velünk marad.”

A 18 éves Moise Kean győztes gólt lőtt szombaton, saját maga első gólját, mióta kölcsönszerződése lejártával visszatért a Verona csapatától.

“Kean egy fiatal srác, akinek még be kell érnie. Sajnos, Olaszországban az emberek mindent azonnal akarnak, azonban ezzel tönkretehetik a fiatal játékosok jövőjét.” – mondta Allegri a Juventus fiatal csatártehetségéről.

“A Juventus játékosa és a segítségünkre van. Szombaton betalált, ahogyan teszi azt szinte minden alkalommal, amikor pályára lép, ezzel pedig bizonyítja hogy minőséget képvisel.”

Szombati győzelmével a Juventus bejutott a Coppa Italia negyeddöntőjébe, szerdán pedig ismét kupameccs következik, az AC Milan elleni Szuperkupa-döntő.
A Serie A küzdelmei a Zebrák számára az azt követő hétfőn, Január 21-én folytatódnak, a Chievo elleni mérkőzéssel. Allegri csapata a tabella élén, 9 pontos előnnyel várja a folytatást.

goal.com

Total
0
Shares
Related Posts