A születésnapját kupagyőzelemmel ünneplő Andrea Pirlo a siker titkáról és a jövőjéről is beszélt.
A szakembert bár sokat kritizálták, két trófeát is szerzett első idényében, a csapat pedig továbbra is versenyben van a BL-indulásért is. Az Atalanta elleni kupadöntő éppen a tréner 42. születésnapjára esett, Kulusevski és Chiesa góljának köszönhetően pedig győzelemmel ünnepelhetett.
„Nagyszerű mérkőzés volt, mindkét együttes az elejétől a végéig küzdött. Méltó volt egy döntőhöz, és annak is nagyon örülünk, hogy szereztünk egy szép estét a fantasztikus szurkolótáborunknak.” – mondta Pirlo a RAI Sportnak.
„Nem volt jó szezonunk, de nagyon meg akartuk nyerni ezt a trófeát. Tudatosulnia kellett bennünk, hogy ez egy nagyon fontos célkitűzés. Az elődöntőben és a döntőben is egy remek csapatot győztünk le, úgyhogy megérdemeltük ezt a kupát.”
Amikor Chiesa betalált, Dybala már az oldalvonalnál állt, és várt arra, hogy becseréljék.
„Már eldőlt, hogy le fogjuk cserélni, mikor gólt szerzett. Ilyen a futball, de nem mindenki dönt el egy finálét, szóval elégedett lehet.”
A Juventus magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a második félidőre, de mit változtatott meg Pirlo pontosan?
„Cuadrado túl mélyen helyezkedett az első 45 percben, azt kértem tőle, lépjen fel határozottabban Gosenssel szemben, McKennietől pedig azt, hogy támadja a középhátvédjüket. A második játékrészben mindenki tette a dolgát, és meg is lett az eredménye.”
A Bianconerinek hétvégén, a Bologna ellen is győznie kellene ahhoz, hogy bejusson a Bajnokok Ligájába. Ehhez azonban a Milan, és/vagy a Napoli pontvesztésére is szükség lesz.
„Ha ez egy teljesen pozitív szezon lett volna, most nem beszélnénk ötödik helyről és korai BL-kiesésről. Voltak hullámvölgyeink, ezen a megszerzett trófeák sem változtatnak. Amit bánok, hogy sok pontot vesztettünk verhetőnek tűnő ellenfelekkel szemben, és ezért az utolsó körben nem csak a mi kezünkben van a sorsunk.”
Hanem részben az Atalantáéban is, akik a Milannal játszanak hétvégén.
„Biztos, hogy az Atalanta, a Bologna és a Verona is a végsőkig fog küzdeni. Ez így is van rendjén.”
A mestertől azt is megkérdezték, megerősítené-e magát a vezetőedzői poszton.
„Természetesen. Gyerekkorom óta imádom a futballt, és imádni is fogom. A klub fog dönteni, de szeretek edzősködni, és szeretem ezt a csapatot is. Meglátjuk, hogy mi fog történni, én mindenképpen maradnék.”
Pirlo immár játékosként és edzőként is megnyerte az Olasz Kupát. De melyik szerepkörben volt nehezebb?
„Edzőként. Néha a játékosaid nem hallják, amit mondasz, vagy olyat látsz az oldalvonalról, amit a pályán nem. Még mindig úgy érzem magam, mintha játszanék. A srácok végig teljes mértékben mögöttem álltak, ez remek érzés egy edzőnek. Nem számít, miket pletykálnak az újságok.”
football-italia