A Juventus edzője figyelmeztette csapatát, hogy nem engedhetnek meg semmi könnyelműködést a calabriai mérkőzésen.

Csak a Crotone elleni meccsre szabad gondolni

“Úgy vélem, hogy a hét döntő jelentőségű és legfontosabb meccsét szerdán játsszuk a Crotone ellen, ugyanis 6 pontos előnnyel belevágni a vasárnapi mérkőzésbe nagy előny lenne… Egy olyan Crotone ellen fogunk pályára lépni, amely jól játszik, és egyáltalán nem érdemelt vereséget a Genoa ellen. A pontjai nagy részét hazai pályán szerezték, és 6-tal több pontjuk van, mint tavaly.”

“A játékosaim jó választ adtak a madridi mérkőzést követően és jó meccset játszottak a Sampdoria ellen, de szerda este további 3 pontot kell szereznünk, mivel még mindig nem nyertünk semmit sem. A Napoli egyetlen célja a Scudetto maradt, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy újra nyílttá tegyék a harcot, míg nekünk még ott van az Olasz Kupa is. Mindenesetre, nem szabad elveszítenünk a Scudettót.”

“Jelen pillanatban 84 pontunk van, ami más évben elegendő lenne a Scudetto megnyerésére, de nem idén. Ahogy Sarri is mondta, a Napolinak igen jó esélye van arra, hogy megdöntsék a 87 pontos rekordjukat a bajnokságban, és még mindig a bajnoki címért küzdenek, ezért – még mielőtt a Napolival foglalkozunk – le kell győznünk a Crotonét.”

Csapathírek

“Andrea Barzagli már bevethető, mivel már a hétvégén is a kispadon foglalt helyet. Pjanic biztosan hiányozni fog, a többiek többé-kevésbé bevethetőek. Bernardeschit még ki kell értékelni, hogy a csapattal tarthat-e a meccsre vagy sem.”

“Ha Higuain rendben lesz, kezdeni fog, mivel győznünk kell, még nem is gondolok vasárnap estére. Benatia játszani fog, hogy Chiellini pihenni tudjon, míg a kapuban Szczesny fog védeni.”

Dinamikus duó

“Douglas Costa nem csak mostanában játszik nagyszerűen, ő a keretünk egyik fontos játékosa nagyszerű technikával és nemzetközi tapasztalattal. Természetes, hogy az övéhez hasonló technikai tudással rendelkező játékos kihasználja más csapatok fáradságból származó hibáit a szezon vége felé.”

“Sami Khedira egy több éves tapasztalattal rendelkező válogatott játékos. Bárhová is ment, mindenhol játszott, akárki is volt az edzője, és ennek meg van az oka. 5 évet töltött el a Real Madridban, majd egy sérülést követően érkezett a Juventusba, és ez egy nagyszerű igazolás volt, mivel azóta megmutatta nekünk is a megkérdőjelezhetetlen tudását.”

www.juventus.com