Costa: Mindenkitől bocsánatot kérek!

Az olasz rekordbajnok a 4. fordulót követően is hibátlan, miután hazai pályán 2-1-re legyőzte a Sassuolo együttesét, és egyedüliként vezeti a tabellát. Ráadásul külön ünnep a csapat számára, hogy a Real Madridtól nyáron 110 millió euróért szerződtetett világsztár, Cristiano Ronaldo is áttörte a gátat, és az ő két góljával győztek a zebrák.

Az ünnepet azonban a csereként beálló brazil szélső, Douglas Costa ámokfutása “feketítette be”. A labdarúgó elvesztette a fejét, és először lekönyökölte, majd lefejelte, végezetül le is köpte a Sassuolo egyik játékosát, Federico Di Francescót. Először a kettejük összebalhézása után csak sárga lapot kapott, végezetül azonban a VAR (videobíró) döntésre nyomán a lefújás előtti pillanatokban kiállították.

– Szeretnék elnézést kérni minden Juventus-szurkolótól, akik szégyenkeztek miattam. A csapattársaimtól is szeretnék elnézést kérni, hiszen ők mindig kiálltak mellettem, a jó és a rossz időkben is. Szégyenteljes módon viselkedtem, de nem szeretném, hogy ez alapján ítéljenek meg. Vállalom a következményeket, és mindent elkövetek, hogy helyrehozzam a hibámat – írta bűnbánóan Costa a közösségi oldalán.

Az eset kapcsán Massimiliano Allegri vezetőedző is megszólalt a találkozót követő sajtótájékoztatón. Noha nem fogalt teljesen állást a történtekkel kapcsolatban, annyi viszont bizonyos: nem mentegette a brazil szélsőt.

– Costára minden bizonnyal eltiltás vár – kommentálta röviden a történéseket a tréner. Sajtóhírek szerint akár 5 meccs kihagyás is várhat a brazil szélsőre.

Costa köpése:

Total
0
Shares
Related Posts